2024.05.31. 20:12
Érmekről döntő hétvége következik a vármegyei labdarúgásban
A vármegyei I. és II. osztályban is az utolsó fordulót rendezik: előbbiben a felsőház mérkőzéseit szombaton, míg az alsóház találkozóit vasárnap bonyolítják le. Mórahalomra és Algyőre kiemelt figyelem irányulhat, hiszen itt dől el, mely csapatok végeznek a dobogón.
A Tiszasziget (kékben) és a Mórahalom egymás ellen döntheti el, ki végez a dobogón.
Fotó: Karnok Csaba
Még három csapat van versenyben a vármegyei I. osztály második, illetve harmadik helyéért. Az Algyő várhatja a legkedvezőbb helyzetből a zárófordulót, viszont egyben Fülöp Tibor tanítványaira vár a legnehezebb feladat is, hiszen a már biztos bajnok SZVSE-t fogadják. Amennyiben az algyőiek nem kapnak ki, akkor biztos a második helyük, mert a Tiszasziget ugyan pontszámban még beérheti őket, de azonos pontnál a több győzelem számít, ebből pedig kettővel több van az Algyőnek. Amennyiben viszont vereséggel zárnak az algyőiek, akkor a Mórahalom–Tiszasziget duó egyaránt megelőzheti, aki ezen a mérkőzésen nyer, annak pedig biztos az érem a szezon végén. Az Algyő 61, a Tiszasziget 59, a Mórahalom pedig 58 pontról indul neki az utolsó fordulónak.
Az alsóházban is van még tét, hiszen a Szeged-Csanád GA II. NB III.-ból való kiesésével még a 10. helyen végzett csapat is búcsúzhat a szezon végén, amennyiben nem az SZVSE nem jut fel, így a Bordány–Szentes találkozó kiemelt jelentőséggel bír.
A vármegyei II. osztályban a bronzért harcol a Csongrád és a Mindszent, mindkét gárda idegenben lép pályára, jelenleg a Csongrád egy ponttal jobban áll.
A vármegyei III. osztályban az utolsó előtti fordulót rendezik, a hétvége kiemelt mérkőzése a már bajnok Tiszasziget II. földeáki találkozója, ahol a hazaiak az ezüstéremért küzdenek a velük azonos pontszámmal, de kevesebb lejátszott meccsel álló Bakssal.
A hétvégi program, vármegyei I. osztály, felsőház, szombat, 17.30: Kéménygyártó-Mórahalom VSE–Tiszasziget, Makó–Kiskundorozsma, M-Perfect Home Algyő–SZVSE-G-Falc Kft. Alsóház, vasárnap, 17.30: Bordány–Szentesi Kinizsi, Ásotthalom–Balástya, Hódmezővásárhelyi FC II.–FK 1899 Szeged.
Vármegyei II. osztály, szombat, 15 óra: Algyő II.–Csanytelek. 17.30: UTC–Csongrád-Draxi-Gép Kft., Zsombó–Tömörkény, Röszke–Apátfalva, St. Mihály–Mindszent, Mártély–Deszk, Sándorfalva–Csengele.
Vármegyei III. osztály, szombat, 13 óra: Makó FC-Duocor-Givaudan–Öttömös. 15.30: Sándorfalva II.–Pusztamérges. 17.30: Szatymaz–Forráskút. Vasárnap, 14.30: DB Futball Bordány SK II.–Ruzsa, 17.30: Üllés–Baks, Földeák–Tiszasziget II. Szabadnapos: Zákányszék, Csanádpalota.