Helyi sport

2016.09.29. 11:45

56 ezren tapsoltak Olasz Annának az Arizona Egyetemen

Olasz Anna egyeteme, az Arizona State University ünnepi keretek között köszöntötte a riói olimpián szereplő sportolóit és edzőit, méghozzá az Arizona State Sun Devils amerikaifutball-csapat mérkőzése félidejében. A stadionban 56 ezer ember gratulált nagy tapssal két magyarnak, hiszen Olasz Anna mellett Bohus Richárd is itt tanul.

Papós Tamás

A riói olimpián a nyílt vízi úszók között 14. helyen végző Olasz Anna óriási megtiszteltetésben részesült az Egyesült Államokban. Az Arizona State University hat olimpikon büszkeségét köszöntötte az egyetem amerikaifutball-csapatának mérkőzésén, a félidőben három sportolónak és három edzőnek szólt a taps a telt házas összecsapáson. Ez azt jelenti, hogy 56 ezren gratuláltak a Haász SZUE Eb- és vb-ezüstérmes klasszisának.

 

Fantasztikus volt a hangulat Tempe-ben. Ráadásként nyert a helyi egyetemi csapat.

Fotó: Facebook / Olasz Anna, Arizona State Sun Devils


– Olyan nagy a stadion, hogy nem is éreztem, mennyire sok néző van, de a gratuláció és a hangulat így is fantasztikus volt – kezdte beszámolóját Olasz Anna. – Michael Phelps is velünk edz, így biztosan ő is szerepet kaphatott volna, de neki most szponzori eseményeken kell részt vennie. Úgy tudom, hogy majd lesz valamilyen plakett is az egyetem területén, ahol felírják a nevünket – nyilatkozta büszkén a szegedi úszó, aki nem az egyetlen magyar úszó volt a köszöntésen, hiszen a Rióban szintén induló Bohus Richárd is a

tempe-i egyetemre jár. Az úszók közül még a szerb válogatott Kat Szimonvicsnak, illetve az egyetemi úszócsapat szakvezetőjének, a Michael Phelps edzőjeként és az amerikai férfiválogatott szövetségi kapitányaként is dolgozó Bob Bowmannek is járt a taps, illetve két triatlontrénernek is.


– Egyenként szólítottak minket, gratuláltak nekünk, szólt a taps, és közben készült néhány fotó. Élveztük nagyon, és utána a meccset is, hiszen az egyetemünk csapata nyert. Jó újra Amerikában lenni, örülök, hogy visszatérhetek a napi rutinhoz – mesélt a tengerentúli élményeiről Olasz Anna.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában