2015.08.14. 19:35
Szalai István: hét évtized, hét életérzés
Szeged leghűségesebb edzője, Szalai Dzsínó István hetvenéves. Az egykori NB I-es labdarúgóval, edzővel beszélgettünk a kezdetekről, Szegedről, Kaszás Gáborról, a SZEOL AK öregfiúkról, az Interről, a 70. születésnapjáról, a futballról – néha könnyekkel küzdve.
Pályafutás
[namelink name="Szalai Dzsínó István"] 1945. augusztus 13-án született. Pályafutása alatt csak szegedi csapatokban (UTC, SZVSE, SZEOL) szerepelt, majd 1979-ben krónikus Achilles-sérülés miatt abba kellett hagynia az aktív futballt. Méltó módon búcsúztatták, hiszen az akkor még szovjet Csernomorec Odessza elleni nemzetközi mérkőzésen vonulhatott vissza. Dr. Juratovics Aladár azonban a labdarúgás mellett tartotta, és az ifjúsági B csapat edzője lett. Csehó, Hurguly, Kemenes, Takó, Kampler – többek között ők voltak az első tanítványai. Illetve Becsei Zsolt, akit Szalai az egyik legtehetségesebb labdarúgójának tartott, akivel valaha foglalkozhatott, ám végül a tanulást választotta, és államtitkár lett belőle.
Mint egy taktikai tábla, úgy funkcionál a szegedi Tiszavirág étterem hűvös teraszán a fekete asztal. A rajta lévő kávé és ásványvíz sem zavarja abban Szalai Dzsínó Istvánt, hogy taktikát rajzoljon, meccshelyzeteket elemezzen, a sztorikhoz gesztikuláljon. Ez, a futball az élete.
Betöltötte hetvenedik élet- évét Szeged leghűségesebb labdarúgóedzője – néha könnyekkel is küzdve hét évtized hét életérzését osztotta meg velünk.
A kezdetek
– Minden gyerek szeretett futballozni, így én is. 1960-ban volt egy serdülő kiválasztó, amelyre azért juthattam el, mert az UTC-ből három játékos is nyaralt. Én maradtam itthon. A Szabadság téri összejövetelen beválasztottak a válogatottba, amely aztán a Szeged–Komló NB I-es bajnoki és 12 ezer néző előtt lépett pályára. Az első gólt én szereztem Kocsis beadásából, és ez arra volt jó, hogy innentől kezdve az UTC-ben máshogy nézzenek rám. A következő nyáron átcsaltak az SZVSE-be. Az erdészetiben kézilabdáztam, azaz kéz- és lábügyesnek mondhattam magam. Ennek később Kutasi Laci látta kárát: az edzőtáborokban mindig kosaraztunk, 33-aztunk, és mindig legyőztem. Akkor, amikor akartam...
Hetven év
– Nem szeretem a celebséget, inkább mint játékos és mint edző a sporton keresztül szerepeltem. Sosem árultam magam. A korom? Egy állapot, nem érdem. Azokat a sportolókat tisztelem és becsülöm, akik már valamit letettek az asztalra: ilyen [namelink name="Vajda Attila"], [namelink name="Olasz Anna"], [namelink name="Mezei Richárd"], [namelink name="Bartók Csaba"], [namelink name="Douchev-Janics Natasa"]. És akkor ott van a tudomány, a művészet, a szívsebészek, és még sorolhatnám. Ők Szeged igazi büszkeségei.
Fotó: Schmidt Andrea
Fut és labda: futball
– Az olasz, spanyol, német, angol bajnokságokban a futballt játsszák, nálunk ezt labdarúgásnak nevezik. Ez a képzésen is érződik. A gyerekek 12-13 éves korukig a labdarúgást csinálják, 14 éves kortól viszont már futni is kellene. Ha futsz, találkozol a labdával – ilyen egyszerű. Egyszer ezt szajkóztam egész héten a szegedi csapatomnál, és a hétvégi bajnokin 5–0-ra vertük a Makót. Minél többen futnak, annál több a lehetőség a passzra. Ezért tökéletes a német futball, mert ott mindez megvan. Egyszer edzésen egy cselt meg akartam csinálni, de a klinikán kötöttem ki. Mire jöttem rá? Nekem a technika helyett küzdenem és futnom kell. Ha ezt megcsinálom, és látják, szeretnek majd a nézők. Ilyen játékos például a chilei Vidal.Szeged
– Azzal a rövid életciklussal, amit eddig leéltem, meg vagyok elégedve. Sok örömben volt részem, amelyek eltakarták a rosszabb dolgokat is. Szegedtől nagyon sokat kaptam, és bármennyire is szűkek az utcák, ha valaki szemben jön velem, nem megy át a másik oldalra, nem csapja el a fejét. Három sportembert kiemelnék: ilyen dr. Juratovics Aladár, Kővári Árpád és Talpai János. Van, aki a fizikai feltöltődést edzőteremben végzi, én viszont futottam eleget, így kerékpározok. Élvezem.
Kaszás Gábor
– Februárban volt 25 éve, hogy elment... Mindig izgultam nyaranta, na most kinek leszek a másodedzője? Egyáltalán maradok? Olyanok mellett dolgozhattam tíz éven át pályaedzőként, mint dr. Dunai János, Kovács II József, Kovács Ferenc, Sárosi László. Előzetesen teszteltek, aztán elfogadtak. Kaszással korban közel álltunk egymáshoz, és abban egyetértettünk, hogy éjjel-nappal edzeni kell. Partner volt, bármilyen feladatot is bízott rám. Előtte rendkívül szigorú mesterek voltak, ő viszont jobban értett a játékosok nyelvén. A kornak megfelelően kommunikált, és büntetett is, ha kellett. Mindent kiharcolt a játékosoknak, amire csak szükségük volt, de ebben partner volt Kővári is. Sokat járt külföldre télen és nyáron, főleg Belgiumba és Németországba. Abban a korban ez óriási előny volt.
SZEOL-öregfiúk
– Öt-hat játékossal több évtizedes a kapcsolatom. Sok örömet szereztek nekem. Amikor valahova meghívnak minket, szeretettel fogadnak. Játékosok, szülők, nagyszülők láttak minket a Felső Tisza-parti stadionban, ezt pedig nem felejtik el. Az emlékek halványulnak, ezért próbálom meg összetartani őket. Nem voltak jó fiúk, de ha az edző megszólalt, ott csendben maradt mindenki. Ha bevezetik a járókeretes futballt, akkor még rengeteg időnk van hátra. A Török Zsolt által alapított lábtenisztorna, a Török Joe-kupa minden évben jó csapatépítő program. Az idei éppen mára esik.
Inter
– Mindenkinek van kedvenc klubja. Az olasz csapat által a hatvanas években játszott catenaccio, a pontos, technikás futball forradalmasította az egész labdarúgást. Nem azért szurkolok az Internek, mert ugyanúgy kék-fekete a színe, mint a szegedi csapatoknak. Sőt amikor a SZEOL AK megalakult, volt kék-fekete és piros-fekete mezünk is...
