Az 50 milliós önkormányzati kávézó és a Saci büfé is porondon volt

2022.03.10. 12:47

A polgármester szerint nem kell új nyilvános WC a Kossuth térre, a lakosság az önkormányzat mosdóit is használhatja

Hódmezővásárhely közgyűlésén is szóba került a Kossuth téri tervezett budi-büfé kérdése. Cseri Tamás képviselő arra volt kíváncsi, hogy miért épít 50 millió forintért egy pavilonkávézót az önkormányzat, mikor 100 méteres távolságban több helyen is van ilyen jellegű vendéglátóhely.

Kovács Erika

Az ülés elején Márki-Zay Péter polgármester köszönetet mondott mindazoknak, akik eddig bármilyen segítséget nyújtottak az Ukrajnából menekülőknek. Külön kiemelte Mester János képviselőt, aki a határon önkéntesként vizsgálta a menekültek egészségi állapotát. Benkő Zsolt képviselő beszámolt a Lázár János és Grezsa István által szervezett gyűjtésről. A közel 7 tonna adomány Aknaszlaitána, Mezőváriba és a Kárpátaljai Nagycsaládos Egyesülethez került.

 

A közgyűlés módosította a költségvetési rendeletet, elfogadták az összesített közbeszerzési tervet.

 

A Városfejlesztési és Városüzemeltetési iroda is az elmúlt évben végzett tevékenységéről. Benkő Zsolt képviselő bejelentette, a város tanyafejlesztési pályázata nyert, erről hamarosan megkapja az önkormányzat a támogatói nyilatkozatot. Szabó János alpolgármester ezzel kapcsolatban azt mondta, meghökkentette, hogy a képviselő hamarabb kapott hírt a pályázatról, mint a város, szerinte ez azt jelzi, hogy Magyarországon párhuzamos valóság van. Benkő Zsolt válaszában azt mondta, az érintett tanyatulajdonosok a segítségét kérték és a közgyűlés is.

 

- Ha megpróbálunk információhoz jutni, az miért baj, ha nem próbálnák, akkor az lenne a baj – mondta.

 

Szóba került az elhíresült Kossuth téri nyilvános WC helyén épülő kávézó kérdése is. Cseri Tamás arra volt kíváncsi, milyen gazdasági számítások indokolják, hogy az önkormányzat pavilon-kávézót nyisson, mikor több ilyen vendéglátóhely is működik a közelben, miért nem lehetne inkább nyilvános WC ott?

 

Márki-Zay Péter nem tartja indokoltnak a nyilvános WC kialakítását, mert szerinte a tér túloldalán van egy és a hivatalba is bemehetnek az emberek.

 

- Azért mert vannak vendéglátóhelyek, ez nem jelenti, hogy nem lehet több – jelentette ki a polgármester és a Saci büfére hivatkozott, amelyet a hétvégi éjszakákon szívesen keresnek fel fiatalok, akik zavarják a lakótelep lakóit, a Kossuth téren ilyen gond nem lenne.

 

Cseri Tamás tisztázni kívánta, hogy az 50 milliós kávézót a Saci büfének építi-e az önkormányzat és pályázati feltétel lesz-e az éjszakai nyitvatartás. Márki-Zay Péter többször is Cseri Tamás szavába vágott, kijelentette, lesz pályázat és ha Cseri Tamás adja be a legjobb ajánlatot, akkor ő szolgálhatja ki a fiatalokat szombaton hajnali 3-kor palacsintával és hamburgerrel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!