Lázár János: 30 éve nem látott túlerővel szemben kell most kampányolnunk

A kampány utolsó hetében já­­runk, naponta három utcafórumot is tart. Milyen a hangulat, mik a visszajelzések? 

Most már igazi választási hangulat van. Egyre többen kíváncsiak a jövőnkről folytatott beszélgetésekre, és aki megfordul a fórumokon, többnyire már azt is eldöntötte, kire szavaz. Inkább az a kérdés, hogy mindannyian el is mennek-e leadni a szavazatukat. Márpedig ennek a választásnak nagyon nagy a tétje. Túlzás nélkül a béke és a háború között kell választanunk. Ezért most kevés szavazaton is nagyon sok múlhat. Ilyen helyzetben azt tartom a legfontosabbnak, hogy minél több emberrel beszéljek, és arra biztassam őket, menjenek el szavazni, mert a lájkolás, az otthonról szurkolás és a néma egyetértés most nem elég. A hétköznapjaink békéjéért és biztonságáért tenni kell. Nekünk szerencsére nem fegyverekkel, csak egy tollal és két egymást metsző vonallal. Az április 3-i döntésünkön is múlik, hogy ez így is maradjon. 

Mit tapasztal, értik, illetve érzik az emberek, hogy a most vasárnapi választás más, mint az előzőek? 

Megrendült az emberek biztonságérzete, sokan szoronganak attól, hogy mit hozhat a jövő. Tartanak tőle, hogy esetleg belesodródunk vagy belerángatnak minket a háborúba, és rengetegen kérdezik azt is, meg lehet-e fékezni a háború miatt nekilódult inflációt, lesz-e gáz és kőolaj, más szóval fűtés, meleg víz, benzin. Ezt a félelmet csak fokozza, ha azt tapasztalják, hogy a kisebb benzinkutakon mindössze 20-30 liter üzemanyagot lehet tankolni most is. Fontos hozzátenni, hogy nem pánikról van szó. Az emberek ösztöne és józan esze lépett működés­­be, ezek ugyanis mind reális veszélyek. Magyarország szempontjából ugyanis külön szerencsétlenség, hogy ez a háborús válság épp egy választási időszakra esik. A kormányzati álláspont „csak azért is” megváltoztatása, a meggondolat­lan irányváltás veszélybe so­­dorhatja a biztonságunkat és a békénket. Márpedig az el­­lenzék nyilatkozataiból és elszólásaiból az derül ki, hogy kormányra kerülve azonnal megindítanák a fegyverszállítmányokat Ukrajnába, és hamarosan talán magyar ka­tonákat is küldenének. Ilyen helyzetben Magyarország már nem menedék, hanem front­ország lenne, annak minden hátrányos következményével. Ez azonban ellentétes a nemzeti érdekkel. Ezért mondjuk mi következetesen azt, hogy humanitárius segítség és gazdasági szankciók igen, katonák és fegyverek azonban nem. 

A kormányoldal azt hangsúlyozza, hogy a semlegesség megőrzésével megvédhető az ország békéje és biztonsága. De megvédhetjük ezzel magunkat a gazdasági válságtól is? 
 Sajnos már nem az a kérdés, hogy a háború következtében lesz-e gazdasági válság, és az érinti-e Magyarországot. A kérdés már csak az, hogy ezt az új magyar kormány hogyan kezeli majd, megszorítással vagy a családok támogatásával. A baloldal hatalomra jutása esetén sajnos biztosra vehetők a megszorítások, hiszen ez az egyetlen válságkezelő eszköz, amit ismernek. Gondoljanak csak a Bokros-csomagra vagy a Gyurcsány–Bajnai-korszak úgy nevezett válságkezelő intézkedéseire, amelyek keretében szép sorjában megszüntették a családtámogatások és az ott­­honteremtési támogatások rendszerét, elvették a 13. havi nyugdíjat, befagyasztották a béreket, cserébe viszont szabadjára engedték az árakat. Nem is beszélve a vidéket érintő pénzelvonásokról, a kistelepülési kórházak, iskolák vagy vasútvonalak bezárásáról. A nemzeti oldal azonban egészen más logika szerint működik, ezt az elmúlt 12 év talán még az ellenzéki szavazók számára is bizonyította. Szerintünk egy válság idején nem elvenni, hanem adni kell az embereknek és a vállalkozásoknak, ez a pénz ugyanis visszajut a gazdaságba, és hozzájárul a gazdasági növekedéshez. Az elmúlt három kormányzati ciklusban sajnos alaposan kijutott nekünk a válságokból, volt itt devizahitelválság, vörösiszap-katasztrófa, árvíz, világjárvány, és most itt a há­ború is. Orbán Viktor kormánya azonban sosem a magyar embereket érintő megszorításokkal, hanem rezsicsökkentéssel, ár- és kamatstoppal, a nyugdíjak vagy épp a minimálbér emelésével reagált a kihívásokra. Nem túlzás azt mondani, hogy válság idején – legyen szó akármilyen krízisről – a magyar emberek jobban járnak a nemzeti-polgári kormánnyal, mint a baloldallal. 

A közvélemény-kutatások országosan Fidesz-győzelmet prognosztizálnak, de mi a helyzet ebben a választókerületben? 

A mi szakmánk egyik legtalálóbb közhelye, hogy nem közvélemény-kutatást kell nyerni, hanem választást. Minket nem vigasztal, hogy április 2-án vagy 4-én vezet a Fidesz, ha 3-án nem nyerünk. Ráadásul azt gondolom, hogy a jobboldal számára kedvezőbb közvélemény-kutatási eredmények fonákmód épp a jobboldalra jelentenek nagyobb veszélyt, ugyanis a már „bezsákolt” választási győzelem hamis illúziójába ringathatják a jobboldali szavazókat. Ez néha csak káros mellékhatás, néha viszont tudatos manipuláció. Az ellenfél azt akarja, hogy a szavazóink otthon maradjanak vagy elbizonytalanodjanak. Ez magyarázza a hétfői, vélhetően külföldről végrehajtott hekkertámadást is azon hírportálok ellen, amelyek nem tartoznak a liberális média fősodrába, de a manipuláció része az is, amit Bajnai titokminiszterének a cége csinál az illegális adatgyűjtéssel és az arra épülő befolyásolási kísérletekkel a közösségi médiában. Erre szoktam azt mondani, hogy 30 éve nem látott túlerővel szemben kell kampányolnunk a választókerületben. A balol­dali mi­niszterelnök-jelölt országos kampánygépezetét külföldről támogatják pénzzel, erőforrásokkal, módszertannal. Mi ezzel csak két dolgot állíthatunk szembe: az elmúlt évek eredményeit és a lábmunkánkat. A személyes találkozásokat és azt, hogy az országos lózungok helyett a 19 település hétköznapi valóságára szabott válaszokat adunk az embereknek. 
Orbán Viktor miniszterelnök kedden részt vett az ön makói fórumán, és lényegében azt mondta, a választás az ön körzetében dől el. Mit szól ehhez? 
Dobó kapitány után szabadon: most ez a választókerület az egész ország. Arra alapozta ezt a miniszterelnök, hogy az elmúlt 30 évben úgy látta, aki a saját választókerületében nem tud nyerni, az nem tud országosan sem. Orbán Viktor a saját példáját is említette: amikor a múltban veszített a saját választókerületében, akkor a Fidesz sem tudott győz­­ni a nemzeti választáson. Ez pedig azt jelenti, ha a baloldal miniszterelnök-jelöltje nyer Csongrád-Csanádban, akkor a Gyurcsány-listának van esélye a győzelemre országosan is. Ha viszont meg tudjuk állítani itt, akkor nincs esélyük listán sem. Rajtunk tehát a világ, de legalábbis az ország szeme. Nagy felelősség ez, különösen nekünk, vásárhelyieknek, hiszen mi már kicsiben megtapasztaltuk, hogy mit csinálna ez a politika nagyban, az egész országgal. A béke helyett megosztottság, a fejlődés helyett le­­maradás lett a város sorsa. Ma­­gyarország és a választókerület összes települése ennél többet érdemel. 

Az utcafórumokon a térséget illetően milyen kérések, kérdések, visszajelzések érkeznek? 

Hódmezővásárhelyen na­gyon sokan csalódtak a polgármesterben, aki az önkormányzati választás óta nem tart kapcsolatot velük, az egy­­szerű embereket meg sem hallgatják a városházán. Márki-Zay Péter fórumokat sem tart helyben. Annyira magabiztos, hogy láthatóan szerinte nem is kell kampányolnia Vásárhelyen, elegendő uszító tartalmú táblákkal telerakni a várost, hamis híreket posztolni a közösségi médiában, a vásárhelyiek pedig vegyék megtiszteltetésnek, hogy a baloldal messiására szavazhatnak. Szerintem ez az itt élő emberek lenézése. Ráadásul sokaknak személyes sérelme is van, például a vásárhelyi cigányságnak, amelynek aránytalan, sarcnak beillő lak­­béremelést kellett elszenved­nie az utóbbi időszakban. Találkoztam olyanokkal is, akik el­­mondták, hogy Márki-Zay Pé­­terre szavaztak, de évek óta nem áll velük szóba, mert fontosabb számára a miniszterelnöki kampánya, mint az itt élők ügyei, csak dobbantónak használta a várost. A legtöbb visszajelzés azonban természetesen a háborúval és annak gazdasági vetületével kapcsolatos. Ezzel összefüggésben jó volt megtapasztalni, hogy még ebben a megosztott országban is van valami, amiben pártállástól és vérmérséklettől függetlenül egyetértenek az emberek: békét akarnak. A többség számára, úgy látom, az is világos, hogy ezt ma csak Orbán Viktor és az általa vezetett jobboldal tudja biztosítani az országnak. Ezzel még azok is egyre nagyobb számban egyetértenek, akik legutóbb nem a Fideszre szavaztak. Az ő soraikban egyfaj­­ta átrendeződést tapasztalni, sokan közülük a békét tartják a legfontosabbnak, és azt gondolják, most minden mást félre kell tenni egy időre. 
A térségben, a kisebb településeken milyen fejlesztési irányokat érdemes meghatározni? 
Abban egyetértés van, hogy volt fejlődés és gyarapodás az elmúlt 12 évben, de most szinte minden a háború szemüvegén keresztül látszódik, az elmúlt évek eredményeiről kevesebb szó esik, mint egy békebeli vá­­lasztási kampányban. Annál több szó esik a félelmekről, például az élelmiszerhiánnyal kapcsolatos aggodalmakról. Ezzel kapcsolatban fontosnak tartom elmondani a személyes találkozások alkalmával és most is, hogy ez a választás egyik legfontosabb tétje itt, helyben. Olyan ügy, ami a vidék, azon belül a Dél-Alföld elevenébe vág. Arra a vidékfejlesztési programra utalok, amelynek kidolgozásában volt szerencsém részt venni, és amihez már forrásokat is kiharcoltunk. Ennek a programnak a jövője is kockán forog most vasárnap. Ha ugyanis a jobboldal újra bizalmat kap a választópolgá­roktól, ez a vidékfejlesztési program biztosan megvalósul. Ha azonban a baloldal kerül ha­­talomra, akkor biztosan meghiúsul majd, hiszen a baloldal a vidéktől ismét a főváros felé terelné a fejlesztési forrásokat, továbbra is a „Budapestország” érdekében költené el a rendelkezésre álló fejlesztési pénzeket. Márpedig ezzel a programmal párhuzamosan tehetnénk élhetőbbé, vonzóbbá a vidéki életet és teremthetnénk meg a versenyképes nemzeti élelmiszeripart, amely nem 10, hanem akár 20 millió embert is képes lenne jó minőségű, egészséges élelmiszerrel ellátni. Ma ez még nincs így sajnos. Ma 80 százalékban nem magunk állítjuk elő azt, amit elfogyasztunk, nem hazai élelmiszert vásárolunk, sokszor még akkor sem, amikor azt hisszük. Ráadásul a világjárvány és most a háború megmutatta, milyen életbevágó az önellátó képesség ezen a téren is. A fórumokon is egyre erősödik az a hang, hogy az országnak úgy kell berendezkednie a következő 10 évben, hogy képes legyen az önellátásra. A 9000 milliárd forintos, történelmi léptékű vidékfejlesztési program épp ennek a képességünknek a megteremtését célozza. Ennek a programnak ráadásul épp a mi térségünk lehet az egyik legnagyobb nyertese. Meggyőződésem ugyanis, hogy a következő 10 évben Csongrád-Csanád és Békés megye lehet Magyarország éléstára. Ehhez azonban előbb arra van szükség, hogy az emberek fölhatalmazást ad­­janak a munka folytatására. Ha így lesz, akkor ez a vidék is biztosan előre megy majd, nem hátra.