170 millió forintból újították fel - Visszakapta régi fényét a mindszenti városháza - Galéria

Mintegy 170 millió forintból újult meg a mindszenti városháza. Az épület 81 éves történetében soha nem történt a mostanihoz hasonló nagyságrendű felújítás.

Kovács Erika

1930-ban Bozó Balázs mindszenti képviselő indítványozta, hogy az ősszel és télen még nappal is petróleumlámpával bevilágított, nedves falú, a központtól távol eső vályog közház helyett a település központjában építsenek egy méltóságteljes épületet a közigazgatási feladatok ellátására. Az akkori köztestület erre a célra 40 ezer pengőt tett félre, amit banki kölcsönnel egészítettek ki. A mindszenti kastélyszerű, neobarokk stílusú községháza 1938-ban készült el, javarészt helyi mesteremberek munkájának köszönhetően.


– Az Európai Uniónak, a kormánynak és a város fejlesztési alapjának köszönhetően összességében mintegy 170 millió forintot költöttünk az épület megújítására – mondta az ünnepélyes átadáson Zsótér Károly, Mindszent polgármestere. – A külső homlokzat 10 centis szigetelést kapott. A padlásfödém felső és az új pincefödém alsó síkját is szigeteltük. A tetőre összesen 25 kilowattos naperőmű került, amely ellátja az épületet villamos energiával. Korszerűsítettük a fűtést. A kivitelező 63 új fa nyílászárót épített be – sorolta a felújítás főbb elemeit a polgármester.

 

A városháza több mint 80 éves. Ilyen nagyságrendű fejlesztés, korszerűsítés még nem történt az épületen, mint most. Fotó: Kovács Erika - GALÉRIA


Zsótér Károly hangsúlyozta, a településen további beruházások is zajlanak. Például a Szabadság tér és a Köztársaság tér zöldövezetei is megújulnak, felújítják a piacot, a Dózsa-telepen közösségi házat alakítottak ki, a strandon is fejlesztések zajlanak.


Farkas Sándor, a térség országgyűlési képviselője, az agrártárca miniszterhelyettese fontosnak nevezte, hogy a városházán megfelelőek legyenek a körülmények az ügyintézéshez, ami a lakosság jogos elvárása volt. Kiemelte, a városháza Mindszent egyik legmeghatározóbb épülete.

 

Címkék#Mindszent

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!