2 hektárnyi terület van víz alatt - Nem csak az időjárás miatt buknak több százezret az őszi árpán

Hódmezővásárhely - Az elmúlt idők esőzése, a hibás és nem takarított árokrendszer tönkretette a vásárhelyi gazdálkodónak, Józsefnek és párjának a földjét. A 2 hektárnyi terület nagy részén áll a víz, az őszi árpát valószínűleg nem tudják learatni. A káruk, átlagárral és 70 mázsával számítva, 300 ezer forint lehet.

Imre Péter

– Az őszi árpát lassan már aratni kellene, az az első a sorban, de a földön áll a víz, gépekkel, kombájnnal nem lehet rámenni, mert elakad, megsüllyed – mondta és mutatta a vásárhelyi gazdálkodó, civilben lakatos József az Erzsébeti út melletti földnél, mely a párjáé, és együtt művelik. Szinte biztos, hogy nem tudnak aratni, a káruk, átlag­árat és 70 mázsát számítva 300 ezer forint is lehet – kalkulált. Minden tönkremehet, mert az árpa nem tartja meg a fejét, a kalászát, mint a búza, lehajlik, és így beleér a vízbe.


Száraz volt az ősz és a tél, azután pedig tavasszal nagy mennyiségű csapadék hullott a földekre, amit az nem bírt teljesen „eltüntetni", mert az évek során csökkent a víznyelőképessége. A közelben, az elkerülő építésekor kialakított víztárolóból, vízgyűjtőből, valamint az esővízzel folyamatosan telített, eldugult árokból nem tud lefolyni, ezért folyamatosan szivárog a talajba a nedvesség. A közeli üvegházakból is valószínűleg a Közút kezelésében lévő árkokba engedik a téli fűtővíz egy részét, amely Józsefék földje felé is utat talál.

Lecsökkent a talaj víznyelőképessége. Fotó: Imre Péter

Lecsökkent a talaj víznyelőképessége. Fotó: Imre Péter

– 2–3 éve felmérték, és megígérték az eltömődött, megrongálódott duda, az áteresz takarítását, de nem történt semmi. A kertészet a törvényeknek megfelelve cselekszik, mert 2025-ig a fűtővizet nem kötelező visszasajtolni a talajba – közölte József.


Nemcsak az ő földjük, a környékbeli területek, a kukoricások – a növények most valóban tengerinek érezhetik magukat – is megteltek vízzel, ezzel lehetetlenné téve minden mezőgazdasági munkát. Az utóbbi napok hősége alig párologtatott el belőle, néhol egybefüggő felületek, kisebb tavak jöttek létre. – Ilyen évünk még nem volt. Állítom, a 2 hektárból legalább 1,5 víz alatt van. Ha egyáltalán arathatunk – még az is időjárásfüggő, és már ijesztgetnek az újabb esőkkel, viharokkal –, nem a rendes, a hagyományosan megszokott időben tehetjük. És akkorra már jelentősen romlik a termény, az árpa minősége – mondta búcsúzásként József.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!