2007.01.29. 15:19
Halálos csapás vezet a 47-es számú főúthoz
Hódmezővásárhely határában a 47-es főút bevezető szakaszánál kitaposott csapás vezet a vasútállomástól a nagy forgalmú úttestig – a laktanya irányába. Itt azonban nincs sem gyalogos, sem kerékpáros átkelőhely. Aki úgy dönt, hogy itt szeli át a négysávos főutat, szó szerint az életével játszik.
Ösvény vezet a Népkerti vasúti megállótól a laktanya felé. Fotó: Tésik Attila– Nagyon sokan használják azt a kis gyalogutat, hiszen számos tanya van a túloldalon. Bár még balesetet nem láttam, a kis út első szakaszát magam is gyakran igénybe veszem. Persze nem megyek át a főúton, de így könnyebb a kerékpárútra felhajtanom, mintha ezért kerülnék az átkelőnek. Kishomokon lakom, és tudom, hogy sokaknak így a legegyszerűbb a közlekedés – mondta a környéken lakó Szentesi Ferenc.
Van, aki rendszeresen tapasztalja, hogy diákok is átvágnak az úttesten, kerülgetik a gyakran százzal száguldozó autókat, de a megszokás nagy úr.
Abban mindenki egyetért, hogy ez a csapás nagy veszélyt jelent a közlekedőknek.
– Októberben halálos balesetet szenvedett egy gyalogos a laktanyánál, bár minden kétséget kizáróan nem nyert bizonyítást, hogy a kérdéses csapásról lépett az úttestre az áldozat. Az azonban biztosra vehető, hogy éppen abból az irányból kellett, hogy elinduljon – mondta lapunknak Dezső József vásárhelyi rendőrkapitány.
Dezső elmondta: a gyalogúttal kapcsolatban hamarosan felveszik a kapcsolatot a közút kezelőjével. Az is elképzelhető, hogy korláttal védik majd a kérdéses szakaszt attól, hogy könnyedén át lehessen menni a nagy forgalmú úttesten.
– Kollégáim rendszeresen ellenőrzik a 47-es út vásárhelyi bevezető szakaszát. Amennyiben szabálytalanul közlekedő gyalogosokat látnak, eljárnak velük kapcsolatban. Biztos, hogy a jövőben még fokozottabb figyelmet szentelünk a veszélyes útszakasznak – fogalmazott a kapitány.