2007.02.19. 15:19
A héten folytatódik a békés tiltakozás
Vasárnap 10 ezer 200-an írták alá a Szent István téri nagygyűlésen a vásárhelyi kórház bezárása ellen tiltakozó ívet. Az aláírásgyűjtés a héten több helyszínen is folytatódik. A Kossuth téren tegnap sorba kellett állniuk az embereknek, hogy alá tudják írni a tiltakozó ívet.
Dányi József nyugalmazott esperes és felesége (jobbról) is tiltakozott a kórházbezárás ellen. Fotó: Tésik AttilaTegnap óta a Kossuth téren gyűjtik az aláírásokat a vásárhelyi Erzsébet-kórház megmaradása érdekében, de hamarosan a kórházban is lehetőség lesz így tiltakozni az egészségügyi reform ellen. Kallai Árpád, a kórház főigazgatója lapunknak elmondta: a miniszter eredetileg 161 aktív ágy megmaradását javasolta Vásárhelyre. A Regionális Egészségügyi Tanács azonban nem fogadta el a dél-alföldi régióra javasolt ágyszámelosztást.
– A szakminisztériumból származó információnk szerint most már az Erzsébet-kórház 315 aktív ágyának hetven százalékát tervezik megszüntetni. Így száznál is kevesebb maradna nekünk, ez pedig lehetetlenné tenné a kórház működését – mondta a főigazgató.
A helybeliek türelmesen álltak sorba tegnap a Kossuth téri pavilonnál, hogy aláírásukkal tiltakozzanak a kórház működését ellehetetlenítő tervek miatt. A vasárnapi tömegdemonstráción ezt több mint tízezren tették meg, s a lendület tegnap sem hagyott alá. Több százan írták alá a tiltakozó ívet.
– Több ok miatt írtuk alá az ívet a feleségemmel. Egyrészt azért, mert a kórházat a városban lakók építették, másrészt azért, mert – ezt magam is többször megtapasztaltam – jól működik. És nem lehet egy ekkora várost kórház nélkül hagyni – mondta a Dányi József nyugalmazott református esperes.