Államvédelmi katona a határban

Hódmezővásárhely - Az Emlékpont Múzeum is kiállít az április 25. és 27. között megrendezésre kerülő XV. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon.

Medgyesi Konstantin

A magyar mezőgazdaság egyik legnagyobb szakmai találkozóján az Emlékpont, mint Hódmezővásárhely legfőbb turisztikai célpontja jelenik meg – tudtuk meg Elek Andrástól, az Emlékpont közönségkapcsolati vezetőjétől.

A Vásárhely 1945 és 1990 közötti történelmét bemutató kiállítóhely standja akárcsak a múzeum épülete egyedi formavilággal jelenik meg a III. kiállítási sátorban. A múzeum udvarán álló államvédelmi határőr szobra "vigyáz" a kiállítási csarnokra. A pengefalba épített monitoron pedig az Emlékpontról készült animációs film fog futni.

Az Emlékponton kívül természetesen az érdeklődők információt kaphatnak Hódmezővásárhely természeti, kulturális, építészeti látnivalóiról is. Az Emlékpont-totót kitöltők között pedig 27-én, vasárnap 15 óra 30 perckor értékes ajándékcsomagot sorsolnak ki.

Ezek is érdekelhetik