Több tízezer illatosítót csomagolnak naponta

Hódmezővásárhely - Akár 30 ezer darab autóillatosítót is becsomagolnak egy nap Hódmezővásárhelyen. A városban működő Hód-Work Magyarország Szociális Szövetkezet több mint egy éve foglalkoztat hátrányos helyzetű munkavállalókat. Hamarosan egy asztalosüzem is nyílik a volt Majolikagyárban.

Antal Sándor

– Sokféle illat van. Ez most éppen vanília. Nagyon egyszerű a munka – mondta az egyik asszony, aki az autóillatosítókat csomagoló és összeállító Hód-Work Magyarország Szociális Szövetkezetnél dolgozik Vásárhelyen. – A mennyiség változó, a megrendeléstől is függ, de egy fajtából egy nap akár 30 ezer darab is elkészülhet – tette hozzá.


A vásárhelyi Hód-Work kicsivel több mint egy éve nyitotta Petőfi utcai telephelyét, ahol főként autóillatosítókat csomagoltak. Azóta együttműködést kötöttek a szintén vásárhelyi Hód-Manufactura Szociális Szövetkezettel. Ennek eredményeként bővítettek, és a volt Majolikagyárban bérelnek helyiséget. A két cégnél összesen 28 ember dolgozik.

 

Halomban áll az asztalon a kész autóillatosító. Vásárhelyen már csak összeállítják a csomagokat. Fotó: Antal Sándor

Halomban áll az asztalon a kész autóillatosító. Vásárhelyen már csak összeállítják a csomagokat. Fotó: Antal Sándor

– Itt egy helyen vagyunk, költséghatékonyabb is a működésünk – fogalmazott [namelink name="Makánné Oskovics Andrea"], a Hód-Work Magyarország Szociális Szövetkezet elnöke.


Főként nehéz sorsú, hátrányos helyzetű munkavállalóik vannak. Olyan munkákat vállalnak el, amelyekhez nincs szükség iskolai végzettségre vagy gyakorlatra, és néhány nap alatt betanítható. A helyi kendergyárnak – amikor szükség van rá – méretre vágják a zsákokat, és fel is címkézik. Tervezik, hogy fejlesztik cégüket, így további termékeket állíthatnak elő, amennyiben sikerül megegyezniük a megrendelőikkel. Ez esetben 25-30, hasonlóan hátrányos helyzetű munkavállalót vesznek fel.


Egy másik projektbe is belevágtak, hamarosan elindul az asztalosüzemük. – Ládákat, fából készült szemeteskukákat, utcai bútorokat gyártunk majd, amiket itt helyben össze is szerelünk – ismertette az elnök.


Elmondta, az asztalosuk már megvan, de szakirányú végzettséggel rendelkezőket vesznek még fel. A bővítés pontos létszámát nem tudta megmondani, mivel a megrendelésektől is függ majd, hogy mennyi új dolgozóra lesz szükség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!