Állattenyésztési napok: erre mehet, hogy ne kerüljön dugóba!

A hódmezővásárhelyi rendezvényre érkezők számára a rendőrség kerülő útvonalakat javasol a hétvégére, a forgalmi torlódás elkerülése érdekében.

Munkatársunktól

A korábbi évekhez hasonlóan a hódmezővásárhelyi állattenyésztési napokra érkezők nagy száma, illetve az átmenő forgalom miatt a 47-es számú főúton torlódásra számíthatnak a járművezetők 2016. május 19-e és 22-e között - írta közleményében a rendőrség. A hódmezővásárhelyieknek, illetve a Szeged, Makó, Földeák és Békéssámson felől érkezőknek a rendőrség javasolja a déli elkerülő, 4414-es számú út- Síp utca- Széchenyi tér- Bajcsy Zsilinszky utca- Gonda József - Mátyás - Klauzál utca útvonal használatát. Az érdeklődők a Szegedi úti körforgalomtól mintegy 8 perc alatt a kiállítás területéhez érkezhetnek (1. számú kerülő út).

A teljes méretért kattintson a képre>>

A fenti útvonal elérhető még a Kálvin térről a Bajcsy Zsilinszky utcára kihajtva, balra fordulva a Gonda utcára (2. számú kerülő út).

A teljes méretért kattintson a képre>>

A teljes méretért kattintson a képre>>

Ugyanígy megközelíthető a rendezvény néhány perc alatt a Kutasi útról jobbra fordulva a Simonyi utcára, majd annak végén balra kanyarodva a Klauzál utcára (3. számú kerülő út).

A teljes méretért kattintson a képre>>

Amennyiben a 47-es számú főúton forgalomtorlódás alakul ki, a járművezetőknek lehetősége lesz a Halesz sorra lefordulni, majd onnan mintegy 400 méter megtétele után a rendezvény területére megérkezni (4. számú kerülő út).

A teljes méretért kattintson a képre>>

A kerülő útvonalakon az eligazodást az útkereszteződéseknél jelzőtáblák segítik. A rendőrség kéri az autósok türelmét és fokozott figyelmét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!