Fátyolék vigyáznak a Hód-tó maradékára

Hódmezővásárhely - A vásárhelyi Fátyolék kertjének közepén áll az egykori Hód-tó maradványa. A család gondozza a vizet, vágja a nádat, műveli a környékét, és élvezi a vadvilág nyüzsgését. A gyerekek mocsári teknőst, gőtét, többféle madarat láthatnak közelről.

Bakos András

Tudta?


A Hód-tó a hódmezővásárhelyi határ legnagyobb tava volt, egy ősi, elhagyott Tisza-kanyar, amelyet a békési medence, áradáskor pedig a Maros, a Körös és a Tisza is táplált, olykor árvízzel fenyegetve a várost. 1845 májusában még dunai, gabonás hajók is kiköthettek a város mellett. Idővel a tó medre feliszapolódott. Mára csak a kőfal emlékeztet rá, hogy ez itt vízjárta terület volt.

A vásárhelyi Zrínyi utca az árvízvédelmi kőfal tetején húzódik. Az utca utolsó házához közel egyhektáros kert is tartozik lenn, a fal alatt, a másik oldalon. – Ez a nagyapámék háza volt, édesapám örökölte, bővítette. Itt a város széle. Egy időben bejártak ide a kertbe a nyulak, őzek is, de bekerítettük a portát – mutat körbe [namelink name="Fátyol Csaba"], aki a reklámszakmában dolgozik projektmenedzserként.


– A tó is része a kertnek. Ez volt a valamikori Hód-tó

legmélyebb pontja, nádasként szerepelt hivatalosan. Az szóba sem került, hogy feltöltsük, inkább gondozzuk. Picit alakítottunk rajta, rendszeresen vágjuk a nádat, hogy ilyen maradjon.


A tó környékén nyírják a füvet, oldalt két csíkot kertnek használnak, és van egy lucernás. A fákon madárodúk. Mindenütt látszik, a tulajdonos szeret békében együtt élni a természettel.


– Gyerekkoromban sokat jártunk a Tiszához, az ártérben nőttem fel, nagyon szeretem ezt a világot. Fotózni is szoktam az állatokat. Kérdezték már, mit retusálok a képeken. Erre nincs szükség, a háttér elég jó, és az állatok közel vannak a lencséhez. Megszoktak minket, nemigen tartanak tőlünk.


Csabáék fiai, Zsombor és Csongor is nagyon szeretnek itt, ami nem csoda. Tényleg megdöbbentő, hogy egyszobányi vízfolt milyen gazdag és nyüzsgő állatvilágnak az otthona.


A fiúk közelről láthatnak vízisiklót, gyíkot, mocsári teknőst, gőtét, hallgathatják a nádirigó énekét. A kertbe berepül a karvaly – a hímet is, a tojót is sikerült már lefotózni –, olykor az egerészölyv, a héja is benéz, mi újság. Ahogy ott jártunk, fekete harkály repült el fölöttünk. Csaba már búbos bankát is látott.


– A tó nem mély, bele lehet menni melles csizmában. Aggódtunk régebben, hogy a tavaszi algásodás miatt befordul a víz, de idővel mindig letisztul, a természet megoldja. Igaz, a vízinövény sem szereti, hínár, vízifű nem marad meg benne, csak a nád.


Csabának a természetfotózás mellett a pergető horgászathoz használatos műcsalik készítése a másik hobbija. Pici műhelyében esztergál, festeget. Egyedi darabokat készít, nem eladásra, csak saját magának és horgász barátainak, ajándékba. Ezeket olykor kipróbálja a tóban. Olyankor tehát hal is úszik benne, ha nem is igazi.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!