Az attrakciók hiányoznak a városból: Hódmezővásárhely csak egynapos város?

Közeledik a főszezon, a baráti társaságok, párok, családok útra kelnek, és elindulnak felfedezni az országot. Keresik a helyszínt, a programokat, és annak alapján döntenek, milyen aktív vagy passzív pihenés várjon majd rájuk.

Imre Péter

Vásárhelyen található múzeum, galéria, vannak templomok, a 3 kilométeres árvízvédelmi kőfal pedig kuriózum, sehol nincs még hasonló sem az országban. Akadnak látnivalók, például a Kossuth tér és környéke a városházával, a Fekete Sas és a Bankpalota épületével, az Alföldi Galériával, a Tornyai János Múzeummal és a város egyik legrégibb középületével, a Református Ótemplommal. Emellett természetesen ott van még az Emlékpont múzeum – a többivel együtt természetesen ezt is meg kell nézni.

A város egyik különlegessége az Emlékpont múzeum.

A város egyik különlegessége az Emlékpont múzeum.

Mégis az embernek az az érzése, Vásárhely egynapos város. Annyi idő alatt minden bejárható, megnézhető. Azok, akik több napra érkeznek, felkeresik Szeged, Ópusztaszer és a környék nevezetességeit, túraútvonalait is.

Képeslapra illő kép

Képeslapra illő kép

Megtudtuk: az is előfordul, hogy a Makóra, Szegedre érkezők felkeresik egy villámlátogatásra Vásárhelyt, és a

Tourinform-irodában – honlapján számos ötlet, tanács, program van – érdeklődnek, merre menjenek, mit nézzenek meg. Tavaly a szegedi sárkányhajó-világbajnokság idején „ellepték" a várost az amerikai turisták. Szezonban, júniustól szeptemberig érkeznek németek, hollandok, franciák, írek, és a környékbeli országokból is. Az elmúlt évben 3500-an szálltak meg vendégházakban, apartmanokban, és ebben nincsenek benne a hotelek, panziók. Reális becslés alapján a városban megszállók száma eléri, sőt meghaladja a 10 ezret, és jelentős tételt képviselnek az átutazók.

Talán kulturális programokban legerősebb a város.

Talán kulturális programokban legerősebb a város.

Kijelenthetjük: Vásárhely nem elsődleges turisztikai célpont. Ahhoz olyan attrakció kellene, mint Makón a Hagymatikum, Szegeden a szabadtéri játékok és Ópusztaszeren az emlékpark, vagy szerte az országban a nagy gasztronómiai fesztiválok. Több vásárhelyivel beszélgetve az derült ki: az országban egyedülálló, már említett árvízvédelmi kőfallal lehetne valamit kezdeni, főzőversenyt rendezni mellette, illetve oda programokat szervezni.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!