Előkerült a fakard a kapa mellől

Alföldi tanya, harmincöt fokos meleg. Az árnyékban kapirgáló tyúkok, gyöngyösök – a tisztáson, egymás mellé rakott szivacsszőnyegeken fehér ruhás sportolók edzenek. Óránként tízperces szünetek, alvás sátorban, étkezés: ki mit hoz, azt eszi. Ilyen a székkutasi edzőtábor, amelyből az elsőt 1986-ban rendezték meg Héjja László tanyáján.

Újraszületett– és fitt maradt

A táborba tizen- és huszonévesek mellett járnak negyvenesek, ötvenesek is, négy-öt danos mesterek. A legidősebb a házigazda, Laci bácsi, nyugdíjas vasúti forgalmista. A tanya a nagyszüleié volt, ő hosszú ideje itt lakik. Most, hogy idős édesapjáról gondoskodik, nem nagyon tud kimozdulni. Aki tanulna tőle, eljön hozzá.

– Egy hatvanhárom éves embert jó esetben még nem kell leírni. A regenerálódáshoz ugyan hosszabb idő kell, de én legalábbis nem érzem magam hátrányban a fiatalokkal szemben. Amikor negyedik danra vizsgáztam, végig bírtam a hajtást – mondja mosolyogva [namelink name="Héjja László"] a tanya konyhájában. Egy természetgyógyász, aki reinkarnációval is foglalkozik, azt mondta, hogy én előző életemben nagydarab, kövér ember voltam, aki mindig irigykedett a mozgékony, filigrán testalkatúakra, és megfogadta, hogy ha újból testbe születik, vigyáz, hogy fitt maradjon. Nem tudom, így van-e, mindenesetre gyerekkorom óta sportoltam, fejjel lefelé is felmásztam a kötélre, és amit lehetett, kipróbáltam.

Márton Imre (jobbra) vezette az első két edzést.

Japán mester a vályogfalon

Szertornázott, súlyt emelt, dzsúdózott, birkózott, bokszolt, karatéból egydanos fokozatig jutott. Egy cselgánccsal foglalkozó könyvben olvasott az aikidóról, és mivel azt csak Szombathelyen oktatták, elment oda tanulni. A kollégák tudomásul vették, hogy Lacinak ez fontos, a család is napirendre tért afölött, hogy a tanyára rendszeresen járnak edzeni, gyakorolni mások. Egyszer eljött egy hétvégére a jó barát, Márton Imre aikidómester, és így adódott az ötlet, hogy ez akár edzőtábor is lehetne. Vannak visszajáró vendégek, és újak is, akiknek a nagyon kemény gyakorlás ebben a miliőben sokat ad lelkileg. Miközben csatakosra hajtják magukat, fejben pihennek. A globalizáció révén beszivárgott távol-keleti kultúra békésen megfér a magyar paraszti világgal. A japán nagymester képe illik a meszelt falú vályog melléképület falára. Az oda támasztott japán fakard nem veszik össze a kapával.

Összetartó közösség

– Egyik évben, ahogy ideértünk, egy csizmás, bőrkabátos, sisakos bábut találtunk. Céltábla volt a mellén. Kérdeztük Laci bácsit, mi ez. Á, semmi, mosolygott, csak dobócsillagoztunk a fiammal – jellemzi a házigazdát [namelink name="Böröczné Dékány Andrea"] deszki óvónő és egydanos aikidómester, aki a mostani jubileumi tábor megnyitóján a csapat közös ajándéka mellett egy szép festménnyel is megajándékozta a házigazdát.

– Laci bácsi szerénysége, emberszeretete, és az a nyugalom, amiben itt lehetünk, nagyon fontos érték. Szegedi vagyok, panelban születtem, ahol a szomszédot se ismertük igazán. Falura költözve és ide járva tapasztaltam meg, milyen az, amikor egy közösség összetart, az emberek tényleg odafigyelnek a másikra. Férjemmel együtt jövünk mindig. A gyerekeket ilyenkor otthon hagyjuk, ez csak a mi programunk. Tizennégy éve aikidózom, számomra ez az a sport, amely elgondolkodtat, szellemileg formál, megmutatja, mennyi mindent tanulhat még az ember.

A háromnapos táborba egykor jártak száz-százötvenen, olykor csak a székkutasi futballpályán fért el a társaság. Mostanában ötven-hatvanan jönnek erre a hétvégére, ez az ideális – halljuk az ötdanos Márton Imrétől, a tábor vezetőjétől. Az első két edzést most is ő tartotta. Péntek délután kezdtek aikidóval és battodóval, utóbbi a vágás művészete. Előkerült hát a fakard, a kapa mellől.