Jól haladnak a munkák Vásárhelyen, Rókuson már bekötötték a sínpárt - jövőre tesztelik a tramtraint

Vásárhelyen jól haladnak a villamosvasút munkálatai, Szegeden, Rókusnál is bekötötték a sínpárt a Szegedi Közlekedési Társaság vágányhálózatába.

I.P.

A hibrid tramtrainjárművekre az előzetes típusengedély anyagait március végén beadták az engedélyező hatóságnak – adott tájékoztatást a MÁV-Start Zrt. Az első két jármű – összesen 8 közlekedik majd – leszállítása és a hatósági próbák megkezdése 2020 harmadik negyedévétől várható. A szerelvényeket kész sínpályán tesztelik.


A Vásárhelyi Hírek internetes újság információi szerint a vezetők oktatása a téli hónapokban kezdődik. A járműveket a svájci Stadler AG cégcsoportba tartozó, spanyolországi Stadler Rail Valencia S.A.U. készíti, ezért valószínűsíthető, hogy a vezetők Valenciában és Németországban egy, már futó típust alkalmazó városban gyakorlati képzésben is részesülnek.

Jó ütemben zajlanak a vágányépítési munkák, jövőre már tesztüzem. Fotó: Karnok Csaba

Jó ütemben zajlanak a vágányépítési munkák, jövőre már tesztüzem. Fotó: Karnok Csaba

A Szeged és Hódmezővásárhely közötti szakaszon a két járműszerelvénnyel jövő ősztől, 1 éven át a már „kiképzett" vezetőkkel kezdődnének a tesztek. Lázár János országgyűlési képviselő, a tramtrainért és a déli régió közlekedésének fejlesztéséért felelős kormánybiztos tavaly november elején kijelentette: 2021 őszétől, a tanévkezdésre elindulnak a menetrend szerinti járatok a két megyei jogú város között.


Az útvonal a következő:

Szeged Nagyállomás–1-es villa- mosvonal–Rókusi pályaudvar– Szeged-Rókus elágazás–Algyő– Hódmezővásárhely, Népkert– vásárhelyi villamosvonal– nagyállomás.


Vásárhelyen jó ütemben zajlanak a vágányépítési munkák már az Andrássy úton és a Hősök terén is, Szegeden pedig Rókusnál a sínpárt már be is kötötték a Szegedi Közlekedési Társaság vágányhálózatába.

A szegedi munkálatok látványosabb része a Rókusi pályaudvarnál zajlott. Fotó: Karnok Csaba

A szegedi munkálatok látványosabb része a Rókusi pályaudvarnál zajlott. Fotó: Karnok Csaba

 Várható menetrend


Csúcsidőben 20, azon túl 30, késő este 60 percenként követik majd egymást a szerelvények.

A reggeli időszakban 6.20 és 7.10 között Hódmezővásárhelyről Szeged felé két többletjárat beiktatásával 10 perces követés lesz, ezt a várható utasforgalom teszi szükségessé. A két végállomás közötti tervezett menetidő 42, a két belváros között 32 perc lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!