Júniusig a parlament elé kerülhet az új nemzeti energiastratégia

Hódmezővásárhely – A végéhez közeledik a nemzeti energiastratégia kidolgozása, a kormány májusban vagy júniusban tárgyalhat róla, s még a nyári szünet előtt a parlament elé kerülhetnek a következő két évtized energetikai fejlesztéseit meghatározó tervek, közölte Bencsik János, a klíma- és energiaügyekért felelős államtitkár csütörtökön, Hódmezővásárhelyen.

Delmagyar.hu

A kormánynak az ország energiafüggőségének csökkentéséhez, az energiahatékonyság növeléséhez partnerekre van szüksége, mondta az államtitkár a [namelink name="Lázár János"] hódmezővásárhelyi polgármesterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján. Hozzátette, partnerek lehetnek az energiatermelő és -szolgáltató cégek mellett az önkormányzatok és más vállalkozások is. Ugyanis az önkormányzatok felelősek területükön a távhőellátásért, a közvilágításért, illetve a rájuk bízott intézmények magas színvonalú, takarékos és környezetbarát működtetésért.

[namelink name="Bencsik János"] követendő példaként említette a hódmezővásárhelyi önkormányzat energetikai területen végzett erőfeszítéseit. Mint mondta, míg a települések többsége egy-egy részterületet – a megújuló energiaforrások használatát, a közvilágítás korszerűsítését vagy a közintézmények energetikai célú felújítását – választott ki, Hódmezővásárhelyen azonban integrált módon foglalkoznak az energiagazdálkodással, így megsokszorozhatók az elérhető előnyök.

Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester hangsúlyozta, önkormányzatuk több évtizede kiemelten kezeli a megújuló energiaforrások használatát. A kilencvenes években a város élenjáróvá vált a termál energia hasznosításában, s ma már az önkormányzati tulajdonú távhőszolgáltató nem csak a lakosságot és közintézményeket, hanem cégeket is ellát meleg vízzel.

A vásárhelyi önkormányzat csaknem egymilliárd forint támogatást nyert el a Környezet és Energia Operatív Program pályázatain. Ennek egyik fontos eleme a közvilágítás korszerűsítése modern ledes technológia alkalmazásával – mondta Bencsik János. Hozzátette, a kormány e beruházás tapasztalatai alapján dönt arról, hogy országosan is támogatja-e a megoldás alkalmazását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!