Megnyílt a Tornyai gyűjteményes kiállítás - Fotók

Tornyai János gyűjteményes, több mint 250 alkotását felvonultató Gyönyörködő lélekkel festeni című kiállítása tegnap nyílt meg a legendás festőről elnevezett vásárhelyi múzeumban.

Imre Péter

 A kurátor, a korábbi múzeumigazgató Nagy Imre egy évig dolgozott, míg összeállt és teljes lett az általa elképzelt tárlat. A művész különböző korszakait, formanyelvének, látásmódjának változását, alakulását is nyomon követhetik a látogatók a tizenegy teremben.


Köszöntőjében Miklós Péter, a Tornyai János Múzeum igazgatója kiemelte, hogy a művész születésének 150. évfordulója alkalmából az emlékévben felvillantják Tornyai pályafutásának állomásait, több oldalról bemutatják azt – a közelmúltban voltak láthatók néprajzi gyűjteményének érdekesebb, értékesebb darabjai –, katalógus készül a tárlatról, és május 16-án konferenciát is rendeznek munkásságáról.

 

Galéria kép


– Bár nem írtam könyvet róla, mégis erős a kötődésem Tornyai Jánoshoz, Vásárhelyhez, az alföldi művészethez, festőiskolához – kezdte megnyitóját Keserű Katalin Széchenyi-díjas művészettörténész.


– Az 1904-ben festett, díjnyertes Juss című alkotását felkarolta az akkori sajtó, hírnevet szerzett neki és városának egyaránt. Külön érték, hogy több művét először láthatják az érdeklődők, eddig raktárakban pihentek – mondta még Keserű Katalin, aki a Juss mellett felhívta a figyelmet a Rákóczi Rodostóban című alkotásra, ezeket elemezte, illetve beszélt Tornyai János művészetszervező tevékenységéről is.


Zárásként Nagy Imre megköszönte egykori kollégáinak a segítséget, a munkát, és reményét fejezte ki: a látogatóknak legalább akkora örömöt okoz majd a szeptember 15-éig megtekinthető nagyszabású tárlat, mint neki az alkotások kiválogatása.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!