Most inkább tovább tanulnának a hódmezővásárhelyi végzősök

Hódmezővásárhely - Most érdemesebb tovább tanulni, mint állást keresni – mondták az általunk megkérdezett végzős egyetemisták a vásárhelyi mezőgazdasági karon. Akad, aki a további tanulás után, később külföldi gyakorlatra vágyik, más pedig itthon szeretne boldogulni. Tegnap volt a sárgulás: 140-en búcsúztak az intézménytől.

Munkatársunktól

Nincs már orgona. Bodzával, szarkalábbal, lila akáccal díszítették fel a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának folyosóját Vásárhelyen. Az ünnepi virágillatban családtagokkal, rokonokkal, barátokkal telt meg zsúfolásig az egyetem épülete, mindenki látni akarta a végzősöket. A Mozaik Kamarateremben tartott ünnepélyes ceremónia előtt a hallgatók megkapták a ballagási járandóságukat: a sárga szalagot és a fokost. Ezzel járták végig a mezőgazdasági kar termeit.

Idén vadgazda mérnöki és mezőgazdasági mérnöki szakon 140-en végeztek, nappali, levelező, távoktató tagozaton. Három év után most búcsúzott iskolájától Szilágyi Gergely, de nem örökre, decemberben még várja az államvizsga. Az új rendszer szerint fél év gyakorlat is kell. Kiderült: neki ezzel már nem kell vesződnie, ösztöndíjasként Norvégiában már letudta.

Tizenöt fogattal járták a várost a búcsúzók. Fotó: Tésik Attila

Tizenöt fogattal járták a várost a búcsúzók.
Fotó: Tésik Attila

– Míg nem jártam Norvégiába, Magyarországon képzeltem el a jövőmet. Itthon szeretnék majd dolgozni, de előbb külföldön is kipróbálnám magam – mondta el a vadgazda szakon végző szegedi fiú. Elárulta: előbb a gödöllői egyetemen tanulna még két évig. Utána szívesen visszamenne Norvégiába, de Mongóliára is kíváncsi. Ez utóbbit a gabonakutatónál dolgozó testvére javasolta neki.

Családtagjai mellől szólítottuk el néhány percre Albert Rékát. Ugyancsak Gödöllőn akar még két évig tanulni a vásárhelyi egyetemista, aki ezt követően itthon szeretne dolgozni, agrárközgazdászként. A 21 éves Réka örül, hogy maga mögött tudhatja ez a három évet. Most még vizsgázik, majd gyakorlatra megy, előbb azonban pihenni szeretne. Egy jó kis wellnesshétvégét szívesen fogadna – árulta el nevetve. Konkoly Marianna viszont a vizsgák után a sportban keres kikapcsolódást. A szegedi lány is tovább akar tanulni, a növényi genetika, biotechnológia érdekli. Egy külföldi gyakorlatra sem mondana nemet. Ausztriában vagy Németországban dolgozna egy darabig.

Idén 140 hallgató búcsúzott a várostól a hagyományos felvonuláson. Fotó: Tésik Attila

Idén 140 hallgató búcsúzott a várostól a hagyományos felvonuláson.
Fotó: Tésik Attila

Itthon képzeli el jövőjét Bugyi László. Szülei családi gazdálkodást működtetnek Mártélyon. László kicsi kora óta kiveszi a részét a munkából. A növénytermesztésben és a szarvasmarhatartásban egyaránt jártas.

– Megpróbálom a gödöllői egyetemet. Ha ott is végzek, akkor állás után nézek. Persze lehet, hogy hiába. A mezőgazdaság helyzete nem biztató, valószínűleg marad a gazdálkodás – állapította meg a 23 éves végzős.

Fogatos búcsú a várostól

Lovas fogatokra ültek tegnap délután a mezőgazdasági kar végzősei. Tizenöt fogattal kocsikázták végig a várost, így búcsúztak Vásárhelytől. A hallgatókat a Kossuth téren a település és az egyetem elöljárói köszöntötték.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!