Nagy siker az Abigél Vásárhelyen

A vásárhelyi Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola növendékei nagy sikerrel adják elő az Abigél című musicalt a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban. A rendező, Koczka Ferenc elmondta: a gyerekek könnyezve fogadják a tapsot.

Imre Péter

Sikerrel fut a vásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központban a [namelink name="Szabó Magda"] Abigél című művéből készült, [namelink name="Kocsák Tibor"], [namelink name="Somogyi Szilárd"] és [namelink name="Miklós Tibor"] által jegyzett musical. A darabot a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola növendékei mutatják be, a felnőtt szerepeket is ők játsszák.

A szerzői jogokat a Pentaton Koncert- és Művészügynökség engedte át, azzal a feltétellel: csak pár előadás lehet, ingyenesen, kizárólag Hódmezővásárhelyen, és hangsúlyozva, hogy amatőr diákelőadásról van szó, nehogy összetévesszék a nézők a futó operettszínházi produkcióval – mondta [namelink name="Lőrinczy György"], az ügynökség ügyvezető igazgatója, aki megjegyezte, ez az eljárás megfelel a nemzetközi színházi szokásoknak. Azt is elmondta még: a szerzői jogok átengedésével az az elsődleges céljuk, hogy a gyerekek a próbafolyamat során közelebb kerüljenek a zenéhez, a színházhoz, az irodalomhoz. Eddig három előadást tartottak – még kettő lesz –, a szerdain a „lisztes" diákok, tanárok adták a közönséget.

Vitay Georginát  Hevesi Flóra alakítja a darabban. Fotó: Hegyi Endre

Vitay Georginát Hevesi Flóra alakítja a darabban.
Fotó: Hegyi Endre

– Májusban kezdődött a szereplőválogatás – közölte [namelink name="Koczka Ferenc"] karmester, dramaturg, rendező, aki egykor maga is a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola diákja volt. – Legalább 100 diákot hallgattunk meg, közülük mintegy 60-at választottunk ki valamilyen szerepre. Azóta van, aki már nem Liszt-tanuló, Szegedre jár középiskolába.

Koczka elmondta: korábbi iskolájának nem ez az első színházi vállalkozása. Az első, mintegy 16-20 esztendeje az Olivér volt, ezt követte A padlás és A dzsungel könyve. Korábban [namelink name="Berei Erzsébet"], most [namelink name="Forrainé Kószó Györgyi "]igazgatónő támogatja az ilyen vállalkozásokat.

Szabó Magda és Vásárhely

A darab különlegességét Szabó Magda írónő vásárhelyi kötődése adja: 1942-től 1945-ig Hódmezővásárhelyen, a Református Leánygimnáziumban – a mai Liszt Ferenc iskola épületében – tanított. Vagyis egykori iskolájának diákjai keltették életre művét. A legenda szerint a könyvet Vásárhelyen írta Szabó Magda, és a mindent megoldó Abigél-szobor mintájául a Kossuth téren található korsós lány szobra szolgált.  

– Nagyszerű volt a gyerekekkel próbálni – mondta Koczka –, sokkal könnyebb, mint a felnőttekkel: mindenre nyitottak. Nagyon bírták a strapát, elfáradtak, de végig sugárzott az arcuk, csillogott a szemük, látszott: élvezik, amit csinálnak. Megérte dolgozni, a gyerekek minden előadás után sírva fogadják a tapsot, szokatlan számukra ez az ünneplés. Nagy boldogság ezt látni.

– Nagyon örülök, hogy részese lehetek ennek a produkciónak, nagy élmény – árulta el a Vitay Georginát alakító Hevesi Flóra (a másik szereposztásban [namelink name="Ancsányi Ivett"] formálja meg), aki már a szegedi Radnóti Miklós Gimnázium elsős diákja. – Külön érdekes volt számomra Gina szerepe, mert hasonlítunk egymásra, például akaratosságban. Nem tervezem, hogy ezt a pályát választom, de szeretném, ha felnőttként is megmaradna hobbinak az éneklés és a színjátszás – mondta Flóra, aki már színpadi rutinnal rendelkezik, hiszen tavaly a szabadtéri Valahol Európában című musicaljében énekelt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!