2013.01.11. 21:07
Szénási János: kihalhat a fazekasság Hódmezővásárhelyen
Hódmezővásárhely - A 69 éves vásárhelyi fazekas, Szénási János szakmájában az egyetlen „a népművészet mestere" a városban. Műveit az országban ismerik, szeretik, azért viszont aggódik, hogy a fiatalokat nem érdekli a fazekasság.
– A családban senki sem korongozott, én 1958-ban, 14 évesen kerültem ipari tanulóként a Majolikagyárba. 1968-tól 1980-ig a Porcelángyárban dolgoztam többek között művezetőként, ezután váltottam ki az ipart, lettem maszek, és alakítottuk ki a háznál a műhelyt – emlékezett a 69 éves fazekas, [namelink name="Szénási János"], aki a szakmájában egyedüli vásárhelyiként érdemelte ki „a népművészet mestere" címet.
Szénási János őrzi a régi stílusokat, hagyományos mintákat. A szerző felvétele
Eleinte nem mázazta edényeit, de kisvártatva ezt a technikát követte, és alkalmazottaival írókával festettek rá mintákat. Hódmezővásárhelyen három tradicionális stílus létezett: a csúcsi fehér alapon kék mintás, a tabáni sok színnel dolgozik, míg az alap az úgynevezett „dudiféle" – egy erdélyi településről, Dudról kapta a nevét, az ottani anyagot használják kialakításához; az újvárosi pedig zöld alapon sárga vagy fekete díszítésű. Szénási mindháromban alkot, szakmailag izgatta, hogy mindben kipróbálja magát.
– Sajnos egyre kisebb a keletje a népi kerámiáknak, és a fazekasság sem népszerű a fiatalok körében, tavaly például már nem iskoláztak be fazekastanulót a HISZK Kalmár Zsigmond Tagintézménybe. És nekem sincs tanítványom. Ha így haladunk, lassan kihal, eltűnik a szakma és az az érték, amelyet teremt. Én „megfertőződtem", ameddig lehet, egészséggel bírom, művelem, vásárokra, kiállításokra járok. Nyugodtan állíthatom: országszerte, sőt Európában is ismerik és szeretik a munkáimat. A díjakat nem halmoztam, nem is ez volt a célom, de a Nyíregyházán 1987-ben elnyert aranyplakettre, a 2009-ben nekem ítélt „a népművészet mestere" címre és a következő esztendőben Vásárhelytől kapott Signum Urbis Honorantisra büszke vagyok – utóbbi azért nagyon fontos, mert szülővárosom talált rá méltónak.
Amikor azt kérdeztem, melyik alkotására a legbüszkébb, nem akart választani, közölte: mindre, az egész életműre és az évtizedekre, amelyeket eddig fazekasként eltöltött. Azért is, mert számára a régi stílusok, hagyományos minták megőrzése volt a cél.
