Végigittuk az utcai kutakat

Hódmezővásárhely - A belvárosban több ivókútnál is felfrissítheti magát a járókelő a melegben, a susáni díszkutak medencéjében víz helyett azonban csak csikkeket és szemetet találtunk.

Korom András

Nincs jobb a melegben, mint felfrissítenünk magunkat egy utcai ivó- vagy díszkútnál, ráadásul ez nem kerül egy fillérbe sem. Vásárhelyen csak a belvárosban van lehetőségünk arra, hogy díszkútból folyó víz oltsa szomjunkat, a külvárosban – bár ott is állnak ilyenek – vizet nem tudtunk egyből sem fakasztani, a medencéjükben víz helyett csak szemetet, csikkeket, faleveleket és földet találtunk.

A legtöbb működő díszkút természetesen a legnagyobb gyalogosforgalmat bonyolító belvárosban és annak tágabb környékén található. Ezek közül csak egyetlenegy, a Szent Antal és a Deák Ferenc utca kereszteződésében lévő, kislányszoborral díszített, rendezett kis park közepén álló díszkút nem működött. Nyugodtan tudtunk inni viszont a Kossuth téri buszmegálló közelében lévő kerámia ivókútból, elég volt megtekerni az apró csapot. Attól sem kellett tartani, hogy a szemünkbe csapva tör fel a vízsugár, az ugyanis csak takarékosan folyt. A Fekete Sas melletti korsós lány négy kosfejének mindegyikéből oly bőven spriccelt a víz, hogy nemcsak a szomjunkat tudtuk oltani, de kezet is moshattunk. Mindkét kút vizét hidegnek és frissítőnek találtuk. A kutak környéke tiszta volt. Hasonló körülményekre leltünk az Andrássy úti oroszlános kútnál. Vize ennek is élvezhetőnek bizonyult. A népkerti játszótér kerámiakútjának csapját könnyen el lehetett fordítani, a szomjoltó hűvös víz bő sugárban ömlött belőle.

A Klauzál és a Berkenye utca sarkán lévő Császtvay kút medencéjében víz helyett csak csikkeket találtunk. Fotó: Tésik Attila

A Klauzál és a Berkenye utca sarkán lévő Császtvay kút medencéjében víz helyett csak csikkeket találtunk.
Fotó: Tésik Attila

Nem volt ilyen szerencsénk Susánban. A Klauzál és a Berkenye utca sarkán lévő Császtvay kútból nem sikerült vizet fakasztanunk, ahogy a Klauzál utcai kanyarban lévő Kolokán kút két csapjából sem. Az előbbi medencéjében szemetet, az utóbbiban pedig számos csikket találtunk. A Zsigmondy Béla téren álló Rossier díszkút csapjait is hiába próbálgattuk, a tér átellenes részén viszont olthattuk a szomjunkat a közkifolyó friss, kellemes ízű vizével.

A Kálvin téren ne igyunk

Nem a városi vízvezeték-hálózat vize folyik a város egyik leghíresebb víznyerőjében, a Kálvin tér közepén álló Nagy András János kútban. A medencében lévő víz ugyanis körbe-körbe cirkulál, így nem ajánlott sem inni belőle, sem kezet mosni benne.

Címkék#vízmű

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!