Puljezevics, a mágnes

Bravúr egyszer, kétszer, háromszor. És folytathatnánk a sort. Sokáig. Egy férfi, egy honfitárs, egy szegedi kézilabdás nevétől hangos a világ. A németországi világbajnokság eddigi magyar hőse. Ő nem más, mint Puljezevics Nenad. Hetekkel ezelőtt még szerb volt. A vb rajtja előtt tette le az esküt, kapta meg az állampolgárságot. Ekkor többen feltették a kérdést: minek?

Minek? Nem hiszem, hogy a vb-n lejátszott két meccs után ezt bárki is megkérdezi. Puljezevics úgy küzd új hazája győzelméért, mintha itt született volna.

Régóta köztünk él. Immár ötödik éve. Nyár óta várt az állampolgárságra. Ezt végül az utolsó pillanatban megkapta. Az eskütételen úgy izgult, mint egy kisgyerek. Szorongatta a kis papírt a kezében a városházán, a polgármester szobájában. Pedig már jól beszéli a nyelvünket, olvassa lapunkat, megért mindent. Mégis izgult. Azért, mert számára nem csak a magyar útlevél volt a fontos. Magyar szeretett volna lenni. Kérdezi még ezek után valaki, hogy minek?

Aki nem látta az első két meccsen nyújtott produkcióját, az bánhatja. Varázsolt. Isteni tehetséggel van megáldva. Vonzza a labdát, mint egy mágnes. Őrületbe kergette előbb a dánokat, majd a norvégokat. A mi Nenadunk, vagy ahogyan Szegeden szólítják, a mi Pukink. Olyan hétvégével ajándékozott meg bennünket, amiért igazán lehet szeretni a sportot. Belegondolni is félelmetes, hogy mennyien ugorhattak fel az otthonukban egy-egy nagy Puljezevics-védés után. Róla beszél mindenki.

De nemcsak róla, hanem a magyar férfi kézilabda-válogatottról. Kérem szépen, már nem csak a vízben vagyunk jók. Ezek a fiúk is tudnak küzdeni, úgy hajtani, mint a világot legtöbbször rommá verő férfipólósaink. Ezek a magyar férfiak Puljezeviccsel az élen eddig kétszer csaltak könnyet a szemünkbe. Boldogok voltunk, mert nyertünk. Ezért szép játék a sport. Legyünk büszkék rájuk: Pukira, Nagy Lacira, Ilyésre, Vadkertire. A szegediekre. Az értékeinkre.