Őszi tárlataim

örökifjú művészekkel, díjazottakkal.

Mondhatják, ez csak nekem fontos. Rám tartozik. Igaz, és mégse. Mert annyiféle Vásárhelyi Őszi Tárlat létezik, amennyien vagyunk, amennyien az Alföldi Galéria termeiben sétálunk, nézzük a festményeket, grafikákat, szobrokat. Van, ami előtt megállunk, percekig vizsgáljuk, és akad, amit figyelemre se méltatunk. Úgy megyünk el mellette, mintha ott sem volna. Mintha a fal, a terem azon része üres lenne. Nem szólított meg, nem nekünk, nem rólunk szólt. Lehet, hogy a friss Tornyai-plakettes előtt megyünk el így – bár ez lehetetlen, mindig a főfalon kap helyet –, de ez nem baj. A hozzáértő zsűri a mai nappal eldönti – és bízhatunk tagjaiban –, melyik 200 alkotást láthatjuk, melyik érdemes arra, hogy a tárlat része, szereplője legyen (sajnálom, hogy a rostán fenn-

akadtakat nem láthatom).

Már várom október 5-ét, a megnyitót. Már tudom, hogy van Vásárhelyi Őszi Tárlat, ami mindenkinek mást jelenthet, mást mondhat. Csak meg kell keresni és találni magunkat a művekben.

Mert ott vagyunk. Így lehetséges a csoda, hogy minden évben több ezer őszi tárlatot rendeznek Vásárhelyen. Az egyik az enyém. A másik a tiéd. A harmadik a miénk – mert ilyen, közös is lehet.