Jegyzet

2019.09.07. 09:00

Hajrá, sírásók!

JEGYZET - "Emberpróbáló munka az övék, testileg <br>is, lelkileg is."

Kovács Erika

Ma rendezik meg Székesfehérváron a IV. országos sírásó versenyt. Lapunkban az elmúlt két évben beszámoltunk ezekről az eseményekről, hiszen Csongrád megyéből is indult csapat, a hódmezővásárhelyiek. Két évvel ezelőtt aranyérmesek, tavaly pedig ezüstösek lettek. Reméljük, ma is nagyon jól szerepelnek.


Eddig minden verseny után jelentek meg olyan cikkek, amelyek degradálták az eseményt és a versenyzőket is.


A tavalyi tudósításom után a kommentáradat is elindult. Nem sok köszönet volt benne. Voltak, akik morbidnak, durvának tartották a versenyt. Egy hozzászóló szerint beteg, aki ilyet kitalál, nem normális, aki ebben részt vesz. Egy illető, aki valószínűleg sziporkázó humorúnak tartotta magát, megkérdezte, hogy belefeküdtek-e a bírák.


Érdekes, hogy a sokat hangoztatott társadalmi elfogadás a sírásószakma esetében még mindig nem működik. Ezen is szeretnének változtatni a versennyel, ahol időre, meghatározott paraméterek alapján kell kiásni a gödröt.


Egy sírásó ismerősöm mesélte, sokan lenézik a foglalkozása miatt. Vannak, akik részeges, megbízhatatlan alakoknak tartják őket. Biztos vannak köztük olyanok is, akárcsak más foglalkozásoknál. A sírásást is lehet becsületesen és jól végezni. Emberpróbáló munka az övék, testileg is, lelkileg is.


Előbb vagy utóbb minden ember életében elérkezik az a pillanat, amikor egy hozzátartozóját vagy barátját, jó ismerősét az utolsó útra kíséri. Már csak ezért is kellene elfogadni a szakma képviselőitől, hogy versenyen is megmutatják tudásukat, erejüket, kitartásukat, mert ez azt jelenti, foglalkozásuk legjobbjai közé kívánnak tartozni. Úgyhogy hajrá, vásárhelyi sírásók!

Címkék#Vélemény
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!