Jegyzet

2007.10.21. 20:44

Katarzis

A jobboldalon az a különös helyzet állt elő, hogy aki a szélsőjobbot támogatja, az egyben a kormányt is előnyös helyzetbe hozza jobboldali ellenzékével szemben.

Panek Sándor

Előre nem tudni, lesznek-e „jelenetek" az idei október 23-án, de ami történni fog, az aligha lesz spontán. Azzal mostanra mindenki szembesülhetett, hogy az emberek nem kérnek a balhéból, akár lelkesen, akár leverten kerültek ki az őszödi purgálásból, amit Gyurcsány Ferenc hamarjában a magyar politika katartikus pontjának nevezett.

Az őszödi téma több mint egy éve áll a politika központjában, s eredménye a katarzisnak épp az ellenkezője lett: az emberek elfordulása és bizalmatlansága. Ezek a körülmények ma nem a spontán zavargásnak kedveznek, hanem sokkal inkább annak, hogy a szélsőjobb a Magyar Gárda révén szerezzen figyelmet magának.

A tavalyi október 23. radikális megmozdulásai, az utcai csaták részben elfedték azt a hatást, amit az őszödi beszéd a közvéleményre gyakorolt. A zavargások után a rendfenntartás problémái látványosabbak voltak a morális válságnál. Zavaros ideológiákat hirdető figurák váltak a tiltakozás képviselőivé, akikkel józan választó nem vállalt közösséget. Március 15. után már a pártszerűen működő szélsőjobbnak is világos lehetett, hogy ez nem vezet eredményre: meg is alakították az önmagában jelentéktelen, félkatonai áthallásai miatt elfogadhatatlan, viszont jól kommunikálható Magyar Gárdát.

Érdekes, a kormánypártok által szívesen közvetített tévedés, hogy a politikai porondon a szélsőjobb csak a kormánypártokkal áll szemben. Ez a szélsőjobbnak csak a retorikájára igaz. A radikálisok erősödő tevékenysége valójában megosztja a jobboldali gyűjtőpárt, a Fidesz támogatóit, miközben alkalmat teremt a baloldali politikusoknak, hogy üzeneteikkel aktívabbá tegyék saját szavazóikat. A szélsőjobb minden utcai szereplése gyengíti a Fidesz rendezvényeinek üzenetét. A jobboldalon az a furcsa helyzet állt elő, hogy aki a szélsőjobbot támogatja, az egyben a kormányt is előnyös helyzetbe hozza ellenzékével szemben.

De az MSZP-nek sem célravezető az, hogy a szélsőjobb témáját folyamatosan napirenden tartsa, elvégre a kormányt az eredményes kormányzás alapján ítélik meg. A baloldali párt azzal a hátránnyal tölti kormányzati ciklusát, hogy választói felhatalmazását nem megszorításokon alapuló programjára kapta, amit szándékosan hallgatott el a választók előtt. A szélsőjobb-téma lehet, hogy elvesz a Fidesz szavazótáborából, és némileg aktívabbá teszi a baloldali szavazókat, de ez együttesen nem elég a támogatottság visszaszerzéséhez.

Mit lehet még e „katarzisról" mondani? Hátha tartogat még annyi reményt, hogy az árnyalatlan üzenetek, a következményekkel nem törődő, zavaros ideológiák, az egymás kezéből mikrofont kikapkodó szónokok és bajkeverők halmazából a magyar politikai élet nem formál jelentős erőt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!