Külföldiül

Néhány év múlva a kilencedikes és a tizenegyedikes diákok kétszer két hetet utazhatnak külföldre, kifejezetten azért, hogy az általuk tanult nyelvet még jobban elsajátíthassák. Gimnazista koromban a bal karomat biztosan odaadtam volna egy ilyen lehetőségért. Akkoriban még nyilván nem az elsajátítható nyelvtudás lebegett volna a szemem előtt, hanem a kaland, a lehetséges új barátok, de főleg a külföldi utazás. Ez utóbbi manapság már messze nem olyan elérhetetlen, mint akkoriban volt, de többhetes külföldi utazást kifejezetten a nyelvtanulás miatt kevés szülő tud kifizetni, pláne ha több gyereke is van.

Az vitán felül áll, hogy idegen nyelvet tanulni a legkönnyebben és a leggyorsabban külföldön lehet, ezzel valószínűleg még a gimnazisták sem vitatkoznak, még akkor sem, ha a mai kamaszokat is inkább a kaland lehetősége csábítja, és nem a tanulás maga. Használható nyelvtudás ugyanakkor az iskolában is megszerezhető. Csak legfeljebb nem meri kinyitni a száját az ember külföldön, fél megszólalni az idegen országban. Tapasztalatom szerint minél fiatalabb az ember, amikor először kell külföldön az adott ország nyelvén beszélnie, annál bátrabb, annál kevésbé tart attól, hogy rosszul mondja. Így egy ilyen kéthetes utazás nemcsak arra jó, hogy ténylegesen gyakoroljon a diák, de az is megakadályozható, hogy a későbbiekben kialakuljon a gátlás, a „mi van, ha rosszul mondom?" Különben ha rosszul mondja az ember külföldön, akkor sem történik semmi. A helyiek örülnek, ha a turista próbálkozik, ha hibázott, kedvesen kijavítják, és mosolyognak tovább. Valószínűleg ezzel bontják le a gátlásokat.