Régimódi iskolák

Mostanában egyre több vitát folytatok le ismerőseimmel az oktatásról. Főleg gyerekkel nem rendelkező, vagy évtizedekkel ezelőtt gyereket nevelő embertársaim képesek hosszasan érvelni amellett, hogy semmi szükség arra, hogy egy felső tagozatos gyerekkel a szülő együtt tanuljon. „Soha nem lesz önálló." „Talán az egyetemi diplomavédés előtt is ki fogod kérdezni?" Ilyen és hasonló kérdésekkel bosszantanak, no meg az örök érvényű bölcsességgel: „Velünk se tanult együtt az anyánk soha." Ebből is látszik, hogy arról, milyen a mostani iskolarendszer, csak annak van fogalma, aki nap mint nap belelát saját gyermeke által. Hogy bizony otthon kiderül: nem érti, miről beszélgettek órán, vagy egyszerűen csak úgy gondolja, nem kell azt megtanulni. Az pedig, hogy órákat kuksol a könyv felett, nem biztos, hogy azt jelenti, rommá tanulta magát, hiszen igazából fogalma sincs, hogyan kell jól, hatékonyan tanulni. Ha pedig a szülő nem áll a gyerek mögött hol ostorral, hol türelemmel, könnyen lejtőre kerülhet a fiatal, ahol már nagyon nehéz megállni.

Szomorú, de tény, hogy a legtöbb iskola mellé kell a szülő vagy a magántanár segítsége. A feszített tempó, a nagy létszámú osztályok és az egyre nehezedő tananyag miatt nincs lehetőség az egyéni problémák kezelésére. Akinek viszont nincs meg a megfelelő háttere, ebből következően hátrányba kerül a többiekhez képest. Ezért fontos kiemelni azokat az iskolákat, amelyek ebben a megváltozott környezetben is odafigyelnek minden egyes gyerekre, és még azt a régimódi nézetet vallják, hogy az iskola dolga megtanítani minden egyes gyereket gondolkodni és tanulni. Megkeresik, miben gyengék diákjaik, és aztán azt fejlesztik. 

Lehet, hogy ez rengeteg pluszmunka, de biztos, hogy nem csak a statisztikában látszik az eredménye. Rengeteg tehetséges gyerek életében is, akiknek ezekben az intézményekben akkor sem engedték el a kezét, amikor a kor tempója már mindenhol máshol ezt diktálja.