Jegyzet

2014.09.16. 21:25

Trollnevelde

JEGYZET - ˝Elkeserítő a kép.˝

Farkas Judit

Ha a felnőtt hadilábon áll az internettel, akkor is megvédheti utódját annak káros hatásaitól – idézi a Médiaunió Alapítvány kampányát írásunk a Bizalmasan mellékletben. Örök vita tárgya a világháló és a gyerekek kapcsolata: mikortól engedjük netezni a gyereket, hogyan óvjuk meg a nem neki való tartalomtól, a bűnözőktől, a netes zaklatástól? Nem tanácsolhatjuk a szülőnek, hogy jó példával elöl járva maga se netezzen – azért, mert ez nem lenne jó példa. A boldogulást könnyíti meg, ha az ember nem digitális analfabéta. A gyereket sem nevelhetjük annak, hát tanítsuk meg élni a világháló nyújtotta előnyökkel, és kivédeni a hátrányait. Vagy tanuljuk meg, hogyan készíthetjük fel a virtuális világra.

Itt az alapítvány felelősen gondolkodó szülőt feltételez, akinek eszébe sem jut másokat zaklatni, fenyegető üzeneteket küldözgetni. Igyekszik megkülönböztetni a hiteles hírforrást a hiteltelentől – pedagógustól is láttam már az ellenkezőjét. Nem írja ki óránként a közösségi oldalra, hol tartózkodik a család, hogy aztán kipakolják a lakását. Nem tesz ki hatszáz pucér képet a kisdedről, hogy később azzal hozzák zavarba a kamaszt a rokonok: ˝Én már féléves korodban láttam a micsodádat a neten!˝.

A felnőtt élettapasztalata, bölcsessége akkor sem veszíti jelentőségét, ha nem ért az internethez, sugallja a kampány. Ám ha körülnézünk fórumokon, szemezgetünk a hozzászólások között, látható: azok között is elkeserítő a kép, akik napi szinten használnak internetet. Mit várhatunk a gyerektől akkor, ha a szülő gondolkodás nélkül, ordenáré hangnemben nekiesik annak a neten – is –, akivel nem ért egyet? Ha hetente retteg világvégétől egy-egy ˝döbbenetes, eltitkolt˝ infó olvastán? Ha bölcsességéből, vitakultúrájából csak egy újabb ˝troll˝ kinevelésére futja?

Címkék#Vélemény

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!