2011.09.19. 00:27
Ezerjó Frittmannékkal
Soltvadkert – Ellátogattunk a Frittmann Borászatba, ahol apa és fia vezetett körbe minket. A szőlészetben és a borospincében is jártunk, miközben arra kerestük a választ, mi a titka a messze földön híres Késői szüretelésű Ezerjónak vagy éppen a Kékfrankos rosénak.
A Frittmann név bizonyára ismerősen cseng mindazoknak, akik egy kicsit is jártasak a borok világában. A homoki borok atyjaként is ismert [namelink name="Frittmann János"] a testvérével a szülőktől örökölt családi birtok bővítésébe kezdett, és jelentős pincészetté nőtték ki magukat a rendszerváltás óta.
A testvérpárnak kezdetben rengeteg kritikával kellett szembenéznie, többek között az alföldi borhamisítók keltette negatív előítéletekkel, de a kitartó munka eredményeként ma már az Alföldön termő szőlőknek és az itt készített boroknak is széles piacot teremtettek: a legnagyobb elismerés mellett bontják a palackjaikat a bort kedvelők.
– Ahogy nőtt a borászat, vele nőttünk mi is: egyre kevesebb időt töltöttünk a szőlőben. De korábban volt olyan időszak, amikor magunk is szüreteltük. Ma már más a helyzet: a húgom a piár feladatokban segédkezik, én pedig a préselést és az erjesztést felügyelem, de otthon érzem magam a szőlőtőkék között is – mondja Tamás, Frittmann János fia.
Hiába a számos fesztivál és rendezvény a nyáron, egy borász kora ősszel, a szüret idején a legelfoglaltabb. Ezt mi is tapasztaljuk: az okleveles fiatal szakember egyszerű munkásruhában, az éppen aktuális feladatát félbeszakítva fogad minket, és kíséri ki a delmagyar.hu stábját arra a 40 hektárnyi területre, amely a Frittmann-birodalom alapját képezi. A 26 éves fiú maga sem rest metszőollót ragadni, ha kell.
A Frittmann Borászatban évente 6-7 ezer hektoliter bort palackoznak, amelyek viszik a homoki borászat jóhírét szerte a világban. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy nemcsak hazánkból és Európából, de még a Távol-Kelet országaiból is érkeznek borturisták Soltvadkertre.
" frameborder="0" width="600" allowFullScreen webkitAllowFullScreen>
Szüret a Frittmann Borászatnál
A név kötelez?
Gyakori, hogy a borász szakma apáról fiúra száll, hiszen a semmiből, egyik napról a másikra nem lehet – vagy csak nagyon nehezen – borászatot létrehozni. – Ha ezt a hivatást nem tudja valaki szívből végezni, akkor az belehal. A szüret idején még alvásra is alig tudunk időt szakítani, egész nap dolgozunk, ehhez pedig nemcsak elszántság, hanem megszállottság is szükséges. Éppen ezért sosem vártam el, hogy a fiam is borász legyen. De örültem a döntésének, mert ennek a vállalkozásnak csak úgy van értelme, ha megmarad dinasztiális keretek között – magyarázza Frittmann János.
Tamás 16 éves korában döntött úgy, hogy édesapja nyomdokaiba lép. A fiatal fiú diplomamunkájának eredménye a Késői szüretelésű Ezerjó, amellyel ő maga kísérletezett egyetemi tanulmányai alatt. – A DMR-módszer lényege, hogy a szálvesszőt elvágjuk a tőkén még a teljes érés előtt. Így a fürtök több vizet már nem tudnak felvenni, viszont a cukor és az ásványi anyagok koncentrálódnak bennük. Tulajdonképpen aszaljuk a szőlőfürtöket – avat be minket az eljárás rejtelmeibe.
– Attól, hogy valakinek papírt nyomnak a markába, még nem lesz azonnal borász. Évek kellenek hozzá, hogy valakiből megfelelő szakember legyen. A fiam jó úton halad, és sok helyen megfordult már, rengeteg tapasztalattal gazdagodott a borászat terén: Dél-Afrikától Kaliforniáig bejárta a világot, de ennek ellenére sem tartom még kész borásznak – véli a kritikus édesapa.
Dionüszosz a Frittmannok istene?
2007-ben az Év Borásza
Frittmann János 2007-ben megkapta az Év Borásza címet, amely áttörést jelentett a Kunsági borvidék életében. Ez az elismerés újabb lendületet adott a családnak, hogy továbbra is e filozófia mentén készítse borait.
Apa és fia egyetértenek abban, hogy hangulat és időjárás függvénye, milyen bort isznak szívesen. – Egyet sem tudok kiemelni konkrétan: a fehér borokat szeretem inkább, illetve a rosékat. Az első pohár boromat még kisgyerekként kóstoltam – tudjuk meg Tamástól, aki kérdésünkre azt is elárulja – igaz, csak szemérmesen – hogy ő bizony néha sört is iszik.
János ennél konzervatívabb nézeteket vall: – Egyáltalán nem iszom sört, de minden jó bort szeretek – mondja viccelődve. – A hideg idő beköszöntével inkább a vörös borokat részesítem előnyben. A saját boraink közül pedig egy Ezerjót, vagy egy Cserszegi fűszerest iszom szívesen, esetleg rosét.
