Kecskemét és környéke

2013.09.08. 08:36

Szivárványok tárlata Kiskunmajsán

Kiskunmajsa - Sokszínűség, tehetség, fantázia - Pócsik Olga helyi festőművész festményeiből és tanítványainak fotóiból nyílt kiállítás Kiskunmajsán.

Bornemissza Péter

Két kiállítás megnyitóval indult el hivatalosan a Majsa napok. A kiállításokat a Konecsni György Kulturális Központ tánctermében nyitotta meg [namelink name="Faludi Tamás"], Kiskunmajsa polgármestere.

Beszédében hangsúlyozta, hogy a fontos város számára tehetségek kibontakoztatása és ezt látja a művésznő és a dózsás diákok műveiben is.

Fotó: Bornemissza Péter

Fotó: Bornemissza Péter
Pócsik Olgának korábban is volt már kiállítása Kiskunmajsán, de ez mellett találkozhattak a művészetet kedvelők az alkotásaival Szegeden, Hódmezővásárhelyen és a fővárosban is. Faludi elmondta büszke a művésznőre, mivel szülővárosába visszament tanítani és gyermekeit bevezeti az önkifejezés különböző módszerébe. Mi se bizonyítja ezt jobban, hogy a másik kiállítást, ami megnyílt ezen a napon a Kulturális Központban, a tanárnő diákjainak anyagaiból állították össze.

Fotó: Bornemissza Péter

Fotó: Bornemissza Péter
A (p).éld.a.képeink című kiállítás anyagát a Dózsa György Gimnázium média szakos diákjai készítették. Fotók szabadon választott művészek alkotásai mellé készült reprodukciók, vagy is egy-egy téma feldolgozása a diákok szemszögéből.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!