Kecskemét és környéke

2014.04.09. 19:18

Megtalálták a gázoló kamionost

Halálos baleset történt Pálmonostora és Csanytelek között - egy kerékpáros férfit ütött el egy kamion pótkocsija, majd a sofőr továbbhajtott a helyszínről.

Munkatársunktól

A Pálmonostora határában történt halálos balesetet okozó kamion sofőrjét fél nap alatt megtalálták a rendőrök - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön.

Mint arról már korábban beszámoltunk, április 9-én 15 óra 45 perc körüli időben a 4504-es számú út 7-es kilométerének közelében Tömörkény felől Pálmonostora irányába haladt egy 52 éves pálmonostorai férfi kerékpárral, amikor egy vele azonos irányba közlekedő kamion pótkocsijával elütötte. A kerékpáros a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A kamion megállás és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott Pálmonostora felé.

A széleskörű adatgyűjtés és tanúkihallgatások eredményeképpen a rendőrök április 10-én 6 órára beazonosították a balesetet okozó kamion sofőrjét, V. Gyula 43 éves gyömrői lakost. A férfit segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki az egyenruhások. A terhelt vallomásában elismerte a bűncselekmény elkövetését, az eljárás során szabadlábon védekezik.

Korábban írtuk:

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint április 9-én 15 óra 45 perc körüli időben a 4504-es számú út 7-es kilométerének közelében Tömörkény felől Pálmonostora irányába haladt egy 52 éves pálmonostorai férfi kerékpárral, amikor egy vele azonos irányba közlekedő kamion pótkocsijával elütötte.

A kerékpáros a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A kamion megállás és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott Pálmonostora felé.

A teljes útlezárást a rendőrség 18 óra 45 perckor feloldotta, mindkét irányba zavartalan a közlekedés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!