Kék hírek

2019.03.02. 16:13

Ciprusnak sem kell a szír migráns terrorista, Ahmed H.

Nem reagál a ciprusi külügyminisztérium a terrorizmussal vádolt Ahmed H.-nak a szigetország magyarországi nagykövetségén keresztül benyújtott kérelmére, és eddig nem látták el érvényes okiratokkal a 2015-ös röszkei zavargásokban játszott szerepéről ismert szír migránst, akinek ciprusi iratai időközben lejártak.

Munkatársunktól

Ahmed H. jelenleg kiadatási őrizetben van hazánkban, s Ciprusra szeretne eljutni – ahol a férfi felesége és a gyerekei is tartózkodnak –, miután terrorcselekményért kiszabott ötéves szabadságvesztése kétharmadának letöltését követően feltételesen szabadult, és kiutasították Magyarországról – közölte a Magyar Nemzet.


Mivel Ahmed H. azonban nem rendelkezik semmilyen érvényes személyes irattal, nem tudja elhagyni Magyarországot.


Ahogy az Origo már többször is beszámolt róla, a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kihirdetése után, 2015. szeptember 16-án több százan gyülekeztek a Röszke-Horgos közúti határátkelőhely szerb oldalán.


A Magyarországra belépni akaró, kezdetben békés tömeg idővel agresszívvá vált, a kerítést ki akarta dönteni, majd kövekkel dobálták meg a magyar oldalon felsorakozott rendőröket. Az összecsapásokban több rendőr megsérült. Az elsőfokú ítélet szerint Ahmed H. a kordon bedöntésével, az egyenruhások megtámadásával fenyegetőzött.


A vádlott migráns többször is megafonnal beszélt a tömeghez, három alkalommal maga is dobált a rendőrök felé, majd az átkelőt lezáró kapu kinyitását követően illegálisan magyar területre lépett.


Röviddel később visszatért a szerb oldalra, és csak három nappal később vették őrizetbe. A Szegedi Törvényszék 2016 decemberében, első fokon a határzár tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett tiltott átlépése és állami szerv kényszerítése céljából, személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetésével megvalósított terrorcselekmény bűntettében mondta ki bűnösnek a szír migránst, és tíz év fegyházra ítélte.


A Szegedi Ítélőtábla 2017. június 15-én hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet, és új eljárás lefolytatását rendelte el, amelyben tavaly márciusban hét év fegyházzal sújtották a vádlottat, akit határzár tiltott, tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett átlépése és társtettesként elkövetett terrorcselekmény miatt marasztaltak el.


A Szegedi Ítélőtábla tavaly szeptember 20-án végül jogerősen öt év börtönre ítélte a Ahmed H.-t.


Fogadják be a terroristát a bevándorláspárti brüsszeli bürokraták!


Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója nemrég arról beszélt, hogy a bevándorláspárti brüsszeli képviselőknek kellene befogadniuk a röszkei tömegzavargás résztvevőjeként terrorcselekmény miatt elítélt szír migránst - írja az Origo.


Mint mondta, közös az Ahmed H.-ért korábban kampányoló brüsszeli képviselőkben, hogy mind masszívan bevándorláspártiak, és rajta vannak Soros megbízható szövetségeseinek a listáján.


Emellett többnyire az Európai Parlament liberális, szocialista, zöld és kommunista frakcióiban ülnek, egyikük a hazugságoktól hemzsegő Soros-Sargentini jelentés összeállítója, Judith Sargentini.


Ahmed H. befogadása érdekében leveleket is küldött Hidvéghi Balázs több bürokratának, de azok még nem válaszoltak.


A szír migráns mellett továbbá mindvégig kiállt a Soros György által pénzzel alaposan kitömött Amesty International, amely 2015 óta védi a terroristát a magyar emberek érdekeivel szemben.


Azonban az Amnesty munkatársai nem tolonganak a terrorista befogadása érdekében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!