Kék hírek

2008.02.17. 17:04

Túszul ejtett taxissal vitette magát a rendőrségre

Fegyvert fogott egy taxisra, és úgy vitette magát a rendőrségre egy 15 éves körözött lány Nyíregyházán. Az eset még pénteken történt, de csak vasárnap számolt be róla a rendőrség.

A tinédzser a nyíregyházi vasútállomáson szállt taxiba, és az egyik áruház felé indult, ám útközben meggondolta magát. Elővett egy pisztolyt, az idős sofőrre fogta, és arra kényszerítette, hogy vigye a legközelebbi rendőrségre. A rendőrőrshöz érve a lány kiszállt, pisztolyát a férfi oldalához szorítva becsengetett. Az ajtót nyitó rendőr felszólítására a pisztolyt ellenállás nélkül átadta - mondta a Független Hírügynökségnek Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Hozzátette, hogy a pisztolyt a Schengeni Információs Rendszer alapján az osztrák rendőrség körözte, a lány állítólag Budapesten, a józsefvárosi piacon vásárolta a fegyvert.

A kamasz - iskolakerülés és prostitúció miatt - korábban egy budapesti javítóintézet lakója volt, onnan szökött meg tavaly szeptemberben. Eddig barátjával élt, de elmondása szerint összevesztek, azért adta fel magát. A lányt felfegyverkezve elkövetett közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt vették őrizetbe, és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!