Makó és környéke

2014.10.12. 15:57

Buzás már nem akar képviselő lenni Makón

Farkas Éva két százalékkal lett polgármester dr. Buzás Péter előtt. A vesztes tiszteli a képviselői munkát, de nem az ő stílusa, hogy most beüljön a padba.

Delmagyar.hu

– Lemondok a listán megszerzett képviselői mandátumomról – erősítette meg portálunknak vasárnap este tett nyilatkozatát [namelink name="Buzás Péter"], Makó leköszönő polgármestere. – Mindenek előtt köszönöm a makóiaknak a képviselőtársaim és kollégáim nevében is ezt a húsz esztendőt, amíg a várost szolgálhattam. Ez számomra nagyon fontos, boldog időszak volt, sok értékes embert ismertem meg. Az eredmény egyértelmű, az új polgármestert, Farkas Évát jóval nagyobb képviselő-testületi többség támogatja, mint korábban engem. Ennek is, mint a legtöbb dolognak az életünkben, valószínűleg több oka van. Tisztelem a képviselői munkát, de nem az én stílusom, hogy most beüljek a padba.

A Polgári Szövetség Makóért, az MSZP és a DK közös listáján Buzást Marosvári Attila követi, de mivel ő egyéni választókerületben győzött, az utána következő Török Miklós makói állatorvos, a Demokratikus Koalíció jelöltje jut mandátumhoz. Buzás a megyei közgyűlésnek az előző ciklusban is tagja volt, most is bejutott, és úgy tervezi, tovább dolgozik megyei képviselőként.

[namelink name="Kiss Attila"], a Jobbik polgármester-jelöltje is bejelentette, lemond makói listavezetői helyéről, a megyei közgyűlésben dolgozik tovább. Makón helyét [namelink name="Zeitler Ádám"] makói kampányfőnök, a párt helyi programjának írója foglalja el.

Korábban írtuk:

Farkas Éva: minden makói polgármestere leszek

- Köszönetet szeretnék mondani mindenkinek, aki szavazott. A verseny szoros volt, de a többség az új korszakra, a változásra voksolt - ugyanakkor én, ahogyan ígértem, minden makói polgármestere leszek. Szolgálni akarom a várost és képviselőtársaimmal együtt az együttműködésre nyitott városvezetés a célunk. A makóiakkal közösen írt program, a beruházások megvalósítása mellett fontos lesz számunkra a közösségépítés, ami az elmúlt években hiányzott.

Farkas Éva makó új polgármestere

Farkas Éva Makó új polgármestere




Polgármester


Jelölt neve

Jelőlő csoport

%

Farkas Éva Erzsébet

FIDESZ-KDNP

44.43

Dr. Buzás Péter

PSZM-MSZP-DK

42.32

Dr. Kiss Attila

JOBBIK

13.25

01.számú választókerület

Jelölt neve

Jelőlő csoport

%

Kovács Sándor

FIDESZ-KDNP

45.77

Kiss Péter Pál

PSZM-MSZP-DK

27.0

Dr. Kiss Attila

JOBBIK

26.12

Surányi Vivien

MUNKÁSPÁRT

1.12


02.számú választókerület

Jelölt neve

Jelőlő csoport

%

Kádár József

FIDESZ-KDNP

41.97

Kiss Imréné

PSZM-MSZP-DK

36.89

Dr. Szabó Attila

JOBBIK

15.14

Péli Imre

Független jelölt

5.08

Fekete Csilla Ildikó

MUNKÁSPÁRT

0.91

03.számú választókerület

Jelölt neve

Jelőlő csoport

%

Dr. Sánta Sándor

FIDESZ-KDNP

44.89

Dr. Domokos Mária

PSZM-MSZP-DK

27.32

Soós István

JOBBIK

13.29

Pintér Károly Ádám

Független jelölt

8.18

Hajdu József

Független jelölt

5.76

Bojtos Istvánné

MUNKÁSPÁRT

0.56

04.számú választókerület

Jelölt neve

Jelőlő csoport

%

Dr. Hadik György

FIDESZ-KDNP

43.41

Baranyi Sándor

PSZM-MSZP-DK

42.86

Kucsora Józsefné

JOBBIK

12.51

Varga Marianna

MUNKÁSPÁRT

1.22


05.számú választókerület

Jelölt neve

Jelőlő csoport

%

Marosvári Attila Mihály

PSZM-MSZP-DK

47.26

Dr. Nagy Jenő

FIDESZ-KDNP

39.5

Orosné Spák Hedvig Ilona

JOBBIK

10.17

Kassai Kornél

Független jelölt

2.78

Stefanikné Varga Erzsébet

MUNKÁSPÁRT

0.29

06.számú választókerület

Jelölt neve

Jelőlő csoport

%

Toldi János Ferenc

FIDESZ-KDNP

47.77

Fekete Tibor

PSZM-MSZP-DK

34.69

Zeitler Ádám

JOBBIK

16.0

Surányi Martin

MUNKÁSPÁRT

1.54

07.számú választókerület

Jelölt neve

Jelőlő csoport

%

Czirbus Gábor

FIDESZ-KDNP

47.0

Molnár László Ferenc

PSZM-MSZP-DK

40.64

Szabó Róbert

JOBBIK

11.48

Kocsis József

MUNKÁSPÁRT

0.88

08.számú választókerület

Jelölt neve

Jelőlő csoport

%

Gáspár Sándor

PSZM-MSZP-DK

45.47

Weszelyné Véghseő Henriett Mária

FIDESZ-KDNP

41.86

Papp Krisztián

JOBBIK

10.75

Szabó Jenőné

MUNKÁSPÁRT

1.92
Listáról a közgyűlés tagjai

Képviselő

Jelőlő csoport

Dr. Buzás Péter

PSZM-MSZP-DK

Dr. Kiss Attila

Jobbik

Weszelyné Véghseő Henriett Mária

Fidesz-KDNP

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!