Makó és környéke

2016.01.01. 20:31

2016 a remény éve Makón

Makó - Reménnyel teli a makóiak számára az új esztendő. Az előttünk álló feladatokhoz az egykori hírös makaiak példaadó gondolatai adhatnak erőt - mondta Farkas Éva Erzsébet polgármester (Fidesz) pénteken a Hagymaházban, a hagyományos újévi koncerten.

Szabó Imre

Makón hagyomány, hogy a város vezetője itt mondja el újévi gondolatait. A hangversenyen, mint lenni szokott, a Magán Zeneiskola fúvószenekara muzsikált [namelink name="Csikota József"] karnagy-igazgató vezényletével, a sztárvendég pedig [namelink name="Zséda"] és a Kvartett volt. A koncertből ezúttal egymás után kettőt is tartottak, hiszen a Hagymaház nézőtere szűkösebb, mint a korábbi helyszíné, a sportcsarnoké. Az épületet fényfestéssel színezték be a műsort követően.
 

Az újévi koncerten minden évben Csikota József és muzsikusai szórakoztatják a közönséget. Fotó: Szabó Imre

Az újévi koncerten minden évben Csikota József és muzsikusai szórakoztatják a közönséget.
Fotó: Szabó Imre

[namelink name="Farkas Éva Erzsébet"] azért utalt hangsúlyosan a hírös makaiakra, mert az idei év a képviselő-testület döntésének megfelelően az ő emlékévük. A polgármester asszony a múlt év összegzéseként azt mondta, annak sikere a kisebb fejlesztéseken kívül a közösségi élet fejlesztésében és a helyi szociális juttatásokon mérhető le – emlékeztetett a városi rezsicsökkentésre, az újszülöttek megemelt támogatására és az idősek év végi utalványára. Az új esztendő pedig a tavaly megalapozott, előkészített fejlesztések éve lesz, amely reményei szerint anyagiakban és szellemiekben is gyarapodást hoz a város lakóinak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!