Lovagok csatáztak Makón

Fémkardok csaptak össze, vértek roppantak a karámban – így néztek ki a hétvégi makói sportágválasztó részeként megrendezett országos hagyományőrző bajvívás, a buhurt csatái a városi sportcsarnok udvarán.

A rendezvényen több mint 30 sportággal ismerkedhettek meg az érdeklődők, de nem túlzás azt mondani: a tetőtől talpig páncélba öltözött, korhű fegyverzettel felszerelt lovagok csatáira voltak a legtöbben kíváncsiak. 16 harcos jött össze szerte az országból egyenként másfél perces küzdelmekre.

Aki akarta, fel is próbálhatta a vértezetet, sisakot, kézbe foghatta a pajzsot és a kardot.

– Hihetetlenül jó érzés egy ilyen csatát megvívni. Megdobja az ember adrenalinszintjét, a stresszt is levezeti, de a küzdelemhez természetesen hidegvér kell – foglalta össze a lényeget a lapunkban már bemutatott, civilben ingatlanközvetítőként dolgozó makói Ferenczi Gábor.

Két éve műveli a bajvívás eme változatát. 14. századi lovagi öltözetben érkezett, amelynek elkészültére több mint egy évet várt, de például a lábvértje új szerzemény volt. Amit viselt, mind acélból, titánból és persze posztóból készült.

Hozzátette, aki az egészből csak a parádés öltözetet látja, téved: ez a sportág a technikai tudáson kívül nagyon komoly állóképességet is igényel. Ő például hetente ötször jár erőnléti edzésre. Most a magyar válogatott tagjaként a világbajnokságra készül.

A kelet-európai eredetű, a 90-es évek óta ismert buhurtnak más hagyományőrző sportágakkal szemben az a sajátossága, hogy a harc nem egyszerűen találatra megy: nem pontot kell elérni, és megérinteni a másikat, hanem szó szerint legyőzni.

Az egyéni vagy csoportos küzdelem feladásig vagy földre vitelig tart, és noha vannak tiltott területek, például a hajlatok, a versenyzőket csak a felszerelésük védi meg a sérülésektől. A kardok egyébként nem élesek, nem hegyesek, és szúrni nem szabad velük, csak ütni.

Azért ez is tud kellemetlen lenni, ha például rossz a felszerelés vagy nem figyel a védekező – a makói versenyen is volt egy nyílt ujjtörés.