Makó és környéke

2019.06.30. 09:46

A makói zenepedagógus szerint van jövője a komolyzenének

Nagy sikerű jubileumi koncertet adott félszáz egykori és mai tanítványával a múlt hétvégén a makói zenepedagógus, Bíró Anita a Koronában. Azért ott, mert első koncertjét is ott adta kis hegedűsként, 6 évesen - azóta is a zene az élete.

Szabó Imre

Bíró Anita azért lett zenepedagógus, mert az édesanyja is az volt. Számára természetes volt, hogy a makói Bartók-iskola növendéke lett, az is, hogy valósággal beleszeretett a hegedűbe, most pedig az, hogy azt adja tovább, amit annak idején tanult Baranyai Györgynétől. Annak, hogy a zenetanári pályára lépett, éppen negyedszázada – ezt ünnepelte a múlt hétvégi koncert. Azt mondja, számára nagy megtiszteltetés, hogy tanárként visszatérhetett egykori iskolájába, az első meghatározó zenei emlékek otthonába. A diploma óta, megszakítás nélkül ott tanít.


Bár nagyon szeret például kirándulni és van jogosítványa is nagymotorra, túlzás nélkül azt lehet mondani, a zene az élete. Rengeteget jár klasszikus zenei koncertekre, operába. Az első számú kedvence a barokk muzsika. Nem szívesen nevez meg kedvenc zeneszerzőt, muzsikust, mondván, nem akar senkit megsérteni, de Balázsi Kristóf hegedűjátékát például nagyon szereti. Azt vallja: a komolyzenének igenis van jövője, meg lehet szerettetni a gyerekekkel – csak olyat kell nekik először mutatni, amihez könnyen közel tudnak kerülni. A tanítványait is gyakran viszi hangversenyekre.


A múlt hétvégi koncertről azt mondja, az oktatásban nagy szerepet szán a közös zenélésnek: több kamaracsoportot vezet, de számos egyéb formáció is van az egész tanszak muzsikálásáig. 25 év alatt persze nem csak félszáz tanítványa volt. Most azokat igyekezett itthonról és külföldről hazainvitálni, akik érettségiig tanultak nála. Akad köztük, akiből neves művész lett, mint például Tóth Barbara, akit a kölni egyetem után meghívást kapott a londoni királyi zeneakadémia. S persze olyan is, aki már 20 éve nem fogott a kezébe hegedűt. Mosolyogva jegyzi meg: négyen most újra vásároltak hegedűt, azaz ismét rákaptak a muzsikára.

Bíró Anita hat évesen lépett fel először, azóta élete a hegedű.

Bíró Anita hat évesen lépett fel először, azóta élete a hegedű.

Hétvégenként, két hónapon át próbáltak. A koncert igazi kuriózuma egyébként Krommer Lúcia fellépése volt, aki nem tanítványa, hanem a barátnője Bíró Anitának – szerte Európában koncertezik, albumai jelentek meg, és viola da gambán játszik, ami a cselló elődje. A hangverseny jól sikerült, nagy sikert aratott, és Anita most azon gondolkozik, jó lenne a hasonlóakból hagyományt csinálni a városban. De ha nem sikerül, az sem baj. – Ha bármi gondom van, előveszem a hegedűt, játszom egy kicsit és minden rendben van – mondja.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!