Makó és környéke

2019.09.08. 12:35

Nagycsaládosokat segít a makói polgármester

A béren kívüli juttatást Farkas Éva Erzsébet mindig jótékony célra fordítja.

Szabó Imre

Idén is 200 ezer forint béren kívüli juttatást – közismert nevén cafetéria-keretet – kapott az esztendő egészére Farkas Éva Erzsébet, Makó polgármestere. Ez megegyezik a hivatalban foglalkoztatott egyéb dolgozók cafetéria-keretösszegével.


A juttatást, mint korábban többször beszámoltunk róla, a városvezető nem szokta elkölteni, hanem jótékonyságra fordítja. Amíg Erzsébet-utalvány formájában kapta kézhez, havonta egyszer támogatott belőle egy rászoruló családot az Angyalsóhaj-alapítvány nevében, az idei évtől azonban ez már nem lehetséges, mert január elsejével megszűnt az utalvány.


A városvezető ezért úgy döntött, az összeget Szép-kártyára, szabadidő-vendéglátás alszámlára kéri, és belőle szeptember 28-án délelőtt nagycsaládosoknak, nagyjából 50 gyereknek, illetve szüleiknek biztosít lehetőséget a szegedi vadasparkba utazni, és ott vendégül is látja őket. A tervek szerint a csoportot Farkas Éva Erzsébet személyesen fogja körbevezetni a vadasparkban.


(leadképünk illusztráció - a szerk.)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!