Aranydiploma a cigánysorról

– Védőnőnek lenni szép, de nagyon nehéz hivatás. Mindegyik szülőnek a gyermeke a legnagyobb kincse, ugyanakkor nem mindenkivel könnyű megtalálni a hangot – mondja a magyarcsanádi [namelink name="Graur Istvánné"]. A Makón 3 és fél évtizeden át szolgált nyugdíjas védőnő a napokban kapta meg a végzettség megszerzésének ötvenedik évfordulóját tanúsító aranydiplomát, amire különösen azért büszke, mert annak idején a makói gimnáziumban és a védőnőképzőben is ő volt az egyetlen roma származású – utóbbi helyen tudomása szerint a megyében egyúttal az első is.

Nagy utat járt be. Mint meséli, a ma már nem létező magyarcsanádi cigánysoron, a Dankó- telepen nőtt fel nagy szegénységben, gyermekkora azonban boldog volt. Az apró, egy szoba-konyhás házban nem volt áram, vezetékes ivóvíz, előtte járda sem. Hatan voltak testvérek, ő volt a legkisebb. Szülei írni-olvasni sem tudtak, ám egész életükben keményen dolgoztak: édesapja napszámba járt, gazdálkodott, a gyerekeket is munkára fogta, édesanyja pedig a ház körüli teendőket látta el.

Az, hogy ő továbbtanuljon, [namelink name="Török Miklós"] magyarcsanádi iskolaigazgatónak jutott eszébe – négyes eredménnyel zárta a nyolc osztályt. Mint meséli, az otthoni körülmények miatt nem volt egyszerű készülni az órákra: leginkább délután tudta kezébe venni a könyveket, vagy petróleumlámpa mellett. És arra is vigyáznia kellett, hogy az iskolába ne sáros cipővel érjen be.

Graur Istvánné: Védőnőnek lenni szép, de nehéz hivatás. A szerző felvétele
A makói gimnáziumban 1961-ben érettségizett, és először fogalma sem volt, hová jelentkezhetne. Végül egy volt osztálytársa biztatására próbált szerencsét a védőnőképzőben. Itt 1964-ben végzett, majd Makón jelentkezett munkára.

A 36 év alatt végig a városban dolgozott, Magyarcsanádról járt be. Összesen több ezer gyerekkel foglalkozott. Hangsúlyozza: sem az iskolai évek alatt, sem a munkájában soha nem tapasztalt megkülönböztetést, pedig a szülők többsége, akikkel kapcsolatba került, nem volt roma. Időközben férjhez ment, neki is született két gyereke – férjével, aki buszsofőr volt, és akit tavaly szeptemberben veszített el, gazdálkodtak a szabadidejükben, így jó körülmények között éltek. Munka mellett a főiskolát is elvégezte.

– Maga volt a csoda, hogy a cigánysorról idáig jutottam – mondja, és hozzáteszi: saját igyekezetén túl a legfontosabb minden bizonnyal az volt, hogy noha szegény sorból származott, szülei szorgalmasak, becsületesek voltak, s mindig támogatták abban, hogy tanuljon.

Graur Istvánné: Védőnőnek lenni szép, de nehéz hivatás. A szerző felvétele