Makó és környéke

2011.03.16. 20:45

Civilek alakították ki az új rendelőt Ambrózfalván

Ambrózfalva - Miközben a legtöbb községben uniós pályázati pénzből vagy közmunkások jóvoltából újulnak meg a közintézmények, Ambrózfalván egy civilszervezet, a Segítő Jobb aktivistái alakítottak ki új orvosi rendelőt egy megüresedett épületben. Remélik, más falvaknak is példát mutatnak.

Munkatársunktól

Segítő Jobb Nemzeti Egylet – hivatalosan ez a neve annak a civilszervezetnek, amely önkénteseivel az egykori teleház megürült épületében új orvosi rendelőt alakított ki. A körzeti orvos éppen tegnap fogadta itt először a betegeket. A rendelő korábban egy főutcai régi társasház egyik szűkös lakásában működött, amit felújítani drága és nehézkes lett volna – itt ezzel szemben tágas helyiségek vannak: van váróterem, iroda és vizsgálószoba, mindegyik frissen kifestve, új ajtók-ablakok mindenütt. Munka persze nemcsak ezzel volt, a víz bevezetésével, az elektromos rendszer felújításával és a kerékpártároló kialakításával is.

A civilszervezet, amely többféleképpen érthető neve ellenére, mint a tagok mondják, nem politizál, tavaly decemberben alakult meg Ambrózfalván. Tucatnyi tagja van, és céljául az emlékezetes nyári vihar tanulságai nyomán azt tűzte ki, hogy a helyieknek, elsősorban az időseknek segítsen kétkezi önkéntes munkával. A tagok között szakmunkások is vannak. A vezető, [namelink name="Köteles István"] például, noha épp konzervgyárban dolgozik, szakmája szerint asztalos, de van kőműves, asztalos, villanyszerelő, szobafestő és varrónő is. Az épületen nagyjából egy hónapon át dolgoztak. Az, hogy végezzék el a munkát, a soraikban lévő önkormányzati képviselő, [namelink name="Bartos János"] ötlete volt. Így a falunak az átalakítás, felújítás csupán 300 ezer forintba, az anyagok árába került.

Az épületen egy hónapon át dolgozott a csapat. Fotó: Karnok Csaba

Az épületen egy hónapon át dolgozott a csapat.
Fotó: Karnok Csaba

A csapat korábban hasonló munkát nem végzett, bár közreműködött például abban, hogy legyen a faluban tejautomata. Már tervezik a következő munkát: a községnek lesz új teleháza és könyvtára, amihez az önkormányzat persze uniós forrást is tervez felhasználni, de számíthat az ő közreműködésükre is – nemcsak az épületnél, de a közeli szabadidőparkban is. Köteles István azt mondja, reméli, hogy a példájuk ragadós lesz, és más falvakban is munkához látnak majd hasonló civil önkéntes csoportok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!