Makó és környéke

2011.10.19. 21:29

Hajóra emlékeztet a nagylaki templom

Nagylak - Hajóra fog emlékeztetni a nagylaki Szentlélek templom, amelynek elkészültek a látványtervei. Az átadás jövő nyáron–ősszel várható.

Szabó Imre

50 férőhelyes lesz, 6 méter magas, liturgikus tere 70 négyzetméter, alakja pedig hajót formáz – ilyen lesz a most elkészült látványtervek szerint a nagylaki Szentlélek templom. Mint megírtuk, az 545 lelkes község az egyetlen a makói kistérségben, ahol nincs templom. Ennek az az oka, hogy a trianoni határt 1920-ban úgy húzták meg, hogy az egykor virágzó települést kettévágták, és a román oldalra került a lakosság nagyobb részével együtt a katolikus, a református és az ortodox közösség imahelye is. Most egy rossz állapotú imaházban tartanak istentiszteleteket a községben, az egyházmegye azonban szeretne méltó helyet adni. Szívügye ez a falu önkormányzatának is, amely jelképes, 1000 forintos áron adott át egy telket erre a célra idén kora tavasszal.

Az épület megálmodója, [namelink name="Gemán Géza"] lapunknak azt mondta, azért hajó alakú templomot tervezett, mert Nagylak a lassan száz éve a történelem tengerén hánykolódó, az identitását, a védett kikötőt kereső hajót juttatja az eszébe. Olyan építészeti megoldást keresett, amely az ősi szakrális térformálás és a mai tömegformálás között teremt helyes egyensúlyt. Egyszerű anyagokat és színeket használt: a falak fehérek lesznek, a formák letisztultak, áttekinthetők. Egyébként a bútorokat is megtervezte a templom számára. Lapunknak azt is elmondta, hogy ingyen vállalta az engedélyes tervek elkészítését. Abban bízik, hogy a felszentelésre már jövő nyáron sor kerülhet.

6 méter magas és 50 férőhelyes lesz a templom. Látványterv

6 méter magas és 50 férőhelyes lesz a templom.
Látványterv

[namelink name="Emődi Sándor"], az egyházmegye gazdasági igazgatója erre azt mondta: inkább az őszi időpont a reális. Jövőre mindenképpen szeretnék felhúzni a templomot, de ahhoz, hogy ez már nyárra sikerüljön, sok mindennek szerencsésen kellene alakulnia – például az időjárásnak is. A beruházás költségvetése egyébként nagyjából 30 millió forint lesz.

Megmarad a harangláb is. A terveket már látta a falu polgármestere, [namelink name="Gyarmati András"] is. Azt mondta, tetszik neki, és azoknak a képviselőknek is, akiknek megmutatta. Érdekes, újszerű, hangulatos – ezekkel a jelzőkkel jellemezte lapunknak. Örül annak, hogy ha nem is az épületbe építve, de közvetlenül mellette lesz az a 18 méter magas harangláb is, amit a falu állított 3 esztendeje

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!