Makó és környéke

2015.06.04. 21:44

Laptopra váltanak a makói képviselők

Makó - Mostantól a makói képviselők is laptoppal járnak a testületi ülésekre – az új városvezetés mindenkinek adott hordozható számítógépet, aki kért.

Szabó Imre

A makói önkormányzat – mint annak idején megírtuk – már az előző ciklusban is tervezte, hogy laptoppal látja el a képviselő-testület tagjait. A megye nagyobb városai között már akkor is kuriózumnak számított, hogy ez még nem történt meg. Végül a dologból nem lett semmi, a testületi tagok csak arra kaptak lehetőséget, hogy elektronikus formában is megkapják az ülések anyagait, amennyiben igénylik.

Információink szerint a polgármesterrel együtt 12 fős testületből egyetlen ember, [namelink name="Sánta Sándor"] (Fidesz–KDNP) jelezte, hogy nem tart igényt laptopra. Lapunknak azt mondta, azért nem, mert már van neki, ráadásul rendelkezik számítógéppel otthon és a rendelőben is. Hozzátette, persze a testületi anyagokat ő ezt követően is inkább papíron fogja olvasni. Ez egyrészt kíméli a szemet, másrészt számára praktikus, mert nagyon elfoglalt – előfordul, hogy az előterjesztéseket két beteg vizsgálata közt vagy parkoló kocsiban kell elolvasnia, és annyi ideje sincs, amennyi ahhoz kellene, hogy belépjen a gépbe.

A városházán megtudtuk, három árajánlat alapján, a legkedvezőbbet adó, makói vállalkozótól vásárolta meg az önkormányzat a gépeket. Összesen – a biztonságos és megfelelő szoftverekkel együtt – bruttó 2 millió forintba kerültek. Ez az összeg csaknem a fele a korábban a testületi ülések előkészítésére fordított éves költségvetésnek. A képviselők az anyagokat ezentúl igényeik szerint egy elektronikus felületen keresztül érhetik el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!