Makó és környéke

2019.07.09. 10:49

Már vannak megyei követői a makói pótnagyiknak

A nagyszülői szeretet és jó szándékú vállalkozók, illetve a helyi önkormányzat összefogásának gyümölcse a makói pótnagyik ingyenes nyári tábora, amit idén is megrendeznek Makón. A főszervező, a lapunk által kitüntetett Bakacsi Pálné - Margó néni - örömmel újságolta: már vannak követői a megyében.

Szabó Imre

Margó néni, azaz Bakacsi Pálné és csapata már készülődik: jö­­­vő héten indul a pótnagyik im­­már hagyományos makói tábora. Heti váltásban, 4 csoportban összesen 120 szerény körülmények között élő, illetve nagycsaládos gyereket látnak vendégül egy hónapon át a régi városháza épületében. A cél az volt, hogy ne az utcán, hanem közösségben, szerető nagymamák körében tölthessenek el egy hetet azok, akik fizetős táborba vagy nyaralásra valószínűleg nem jutnának el. Az élelmezést támogatók jóvoltából oldják meg, így az iskolák ajánlásai alapján kiválasztott gyerekeknek nem kell fizetniük érte. S persze programokat is szerveznek: lesz sütés-főzés, rendőrségi és kutyás bemutató, kézműveskedés és sport.


– Év közben, ha valamelyik korábbi táborozóval találkozom, megölelnek és kérdezgetik, mikor lesz az idei tábor – mondta. Mivel az idei már az ötödik tábor lesz, majdnem ezer pótunokája van. Margó né­­ni már a legelső tábor után is elmondta: ötletét nem védi jogdíj, mi több, nagyon örülne, ha azt minél többen ellopnák, megvalósítanák. – Mindenhol vannak sok szabadidővel rendelkező, jó lelkű nagymamák, meg a nyári szünetet unatkozva töltő gyerekek. Össze kell őket hozni, és mindenki boldog lesz – szokta emlegetni. Most örömmel újságolta, végre vannak kö­­vetői – méghozzá Mártélyon.

Címkék#Makó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!