Makó és környéke

2019.04.10. 17:00

Margó néni csapata újra főz rászorulóknak Makón

A városban őt többek között úgy ismerik, mint aki társaival együtt évről évre szívvel-lélekkel szervezi a nyári pótnagyi-tábort gyerekeknek.

SZ.I.M.

Pénteken nekilát az előkészületeknek, szombaton pedig újra főz a rászorulóknak a régi városháza udvarán Bakacsi Pálné, azaz Margó néni csapata az óriásbográcsban. A városban őt többek között úgy ismerik, mint aki társaival együtt évről évre szívvel-lélekkel szervezi a nyári pótnagyi-tábort gyerekeknek. Ezért a munkáért nemrégiben megkapta a Délmagyarország Év embere-kitüntetést.


Margó néni és segítői először tavaly főztek babgulyást abban a 350 literes óriásbográcsban, amit a város Szabó Ferenc nyugalmazott tűzoltóparancsnoktól kapott ajándékba. Bakacsiné most elmondta: a hatalmas főzőalkalmatosságba többek között 60 kiló hús, 20 kiló vöröshagyma, 15 kiló répa és ugyanennyi petrezselyem, 5 kiló zeller, 5 liter lecsó és 10 kiló zsír kerül majd. Ebből akár 600 ember is meg tud majd ebédelni a régi városháza udvarán, ahol a vendégeket padok, asztalok és rossz idő esetére sátor is várja majd.


A hozzávalók előkészítését a pótnagyi-tábor szervezői, illetve a helyi nyugdíjas klubok tagjai, vezetői vállalták. Ami pedig a beszerzésüket illeti, Kádár József önkormányzati képviselő az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón elmondta, hogy a húst Farkas Éva Erzsébet polgármester, a többit pedig ő biztosítja képviselői alapjából.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!