Makó és környéke

2019.07.06. 13:19

Méltó módon emlékeznek meg a vitéz lelkészről Makón

Makó - Emléktáblát kapott tisztelői jóvoltából az I. világháborús tábori lelkész, Bánáthy Péter.

Szabó Imre

Szombaton délelőtt 10 órakor az Aradi utcai körforgalomnál, az egykori Bánáthy-féle iskola falán tisztelői jóvoltából felavatták az I. világháborús tábori lelkész, Bánáthy Péter (1884–1961) emléktábláját – tudatta lapunkkal [namelink name="Halmágyi Pál"] történész, nyugalmazott múzeum­igazgató. A Temes megyei Billéden született református lelkész harctéri szolgálatát Galíciában, az orosz fronton, a 31. gyalogezredben kezdte meg. 1915-ben az olasz frontra került, majd sebesülése után 1916-ban a Monarchia legnagyobb hadifogolytáborába, a Vas megyei Ostffyasszonyfalvára rendelték lelkészi szolgálatra. A táborban fennállása alatt mintegy 200 ezer hadifogoly fordult meg. Az ő gyámolításuk, vigasztalásuk, lelki gondozásuk és a végtisztesség megadása rendkívüli feladatokat jelentett számára.


Sebesülése miatt végül 1917 őszén leszerelték, harctéri és tábori lelkészi szolgálatáért pedig megkapta a Bronz Katonai Érdemérmet (Signum Laudis) a Katonai Érdemkereszt szalagján, a Ferenc József-rend lovagkeresztjét hadi ékítménnyel és kardokkal, valamint a II. o. Lelkészi Érdemkeresztet a Vitézségi Érem szalagján. Harctéren mutatott hősiességéért 1929-ben vitézzé avatták. Polgári lelkészi szolgálatát 1929-ig Gyulán teljesítette, majd Makóra, a belvárosi gyülekezethez hívták meg. 1951-ig szolgált a városban. Családjával, feleségével, született Diós Rozália tanítónővel és unokájával az Aradi utcai református iskolában laktak. Onnan kísérték ki végső nyughelyére, a református ótemetőbe 1961-ben bekövetkezett halálakor.

Címkék#Makó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!