Makó és környéke

2012.08.28. 16:02

Ötödik éve találkoznak a csókásiak

Makó - Ötödjére találkoztak a hétvégén Csókáson az innen elszármazottak, hogy felidézzék a múltat. Az ünnepségen az ötven éve végzett osztály tanulói köszöntötték a jelenlévőket. Az emlékezésen kiderül, egykor még mozi is működött Csókáson.

Németh Marietta

Augusztus utolsó vasárnapja már hagyománynak számít az egykor csókási tanyavilágban élt embereknek, ugyanis minden évben erre a napra találkozót szerveznek. Nem volt ez másképp most sem: a rendezvényen felidézték az emlékeket, rég nem látott osztálytársakkal beszélgettek. Az esemény idén már az ötödik volt, éppen ezért a jubilálás jegyében telt.

Az ünnepség 11 órakor kezdődött a hajdani iskola helyén, ahol ma már csak egy kereszt áll.

Az ünnepség 11 órakor kezdődött a hajdani iskola helyén, ahol ma már csak egy kereszt áll.
Két egykori tanuló Petőfi szavait hívta segítségül az emlékezéshez, majd Kóródiné Nagy Rózsa mondott ünnepi köszöntőt, aki ötven éve végezte el az elemit. Brútyó Imre is megemlékezett a múltról; beszédéből megtudtuk, hogy a 30-40-es években közel kétszáz tanya létezett. Ebből ma már csak egy áll, amelyben laknak is, a többit a történelem viharos évei pusztították el. Az ünnepélyen a szintén ötven éve végzett Török János levelét olvasták fel, aki súlyos betegsége miatt már nem tudott kilátogatni Csókásra. Végül Katona Pál, földeáki esperes megáldotta a keresztet, valamint az emlékezők virágot, koszorúkat helyeztek el.

A délelőttön nosztalgiától volt hangos az amúgy kietlen vidék. Tanítók, osztálytársak neveit lehetett kihallani egy-egy beszélgetésből. A macskaköves úton ki-ki saját tanyáját kereste, de a legtöbbet már csak fák borítják; ezek jelzik múltjukat. A szomszédok sem laktak közel egymáshoz, ám a bajban mindenki számíthatott segítségre. Télen-nyáron több kilométert gyalog megtéve jutottak az iskolába a gyerekek – hóban, fagyban, kánikulában is menni kellett - hallottuk. Mindemellett az otthoni teendőkre, az állatok gondozására is jutott idő. –Még mozi is volt itt – emlékezett vissza Dobsa Lászlóné. – A hatvanas évek elején az Olvasókörben alakították ki a filmszínházat, a Körhintát is itt láttuk először – tette hozzá.

A Csókási találkozón a Maros-parti veteránosok is részt vettek, tizenöt motort mutattak be, sőt az érdeklődők ki is próbálhatták azokat. Az esemény az Igási Koccintóban folytatódott, ahol a finom ebéd után tombolázással és további nosztalgiázással folytatódott az emlékezés.

Címkék#Makó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!