2019.07.21. 17:00
Látogatóban Mátyás király zákányszéki rokonánál
Arany János veje, Szél Kálmán keresztelte meg nagyapját, a családfáját pedig Mátyás királyig vezette vissza a nagyváradi születésű Fleisz Zoltán, aki egy zákányszéki tanyán lelt új otthonra és nyugalomra.
– Mostanában min dolgozik? – Most azon, hogy életben maradjak – válaszolja derűsen tanyája főépületének lakószobájában a 83 éves Fleisz Zoltán, miközben lázasan keresi kutatásai eredményeit, „a fontos iratokat", amelyek azt bizonyítják, hogy ő nemesi család sarja.
Míg a papírok után kutat, különböző dobozokban hirtelen váltásokkal mesél kanyargós élettörténetéről: hol szülővárosában, Nagyváradon, hol Nagyszalontán, aztán Balatonszabadiban járunk, majd megérkezünk Algyőre, az olajmezőkhöz, ahol állítólag dolgozott, és végül Zákányszékre, pontosabban a községtől néhány kilométerre lévő tanyájára.
Fotó: Kuklis István
Fleisz Zoltán először öt éve, 2014 májusában kereste fel szerkesztőségünket, amikor hosszan, részletekbe menően magyarázta, hogy Mátyás királyig vezette vissza felmenőit. Az idős férfi anyai felmenőit kutatta, így jutott el Hunyadi Mátyásig. A néhol nehezen követhető történet lényege, hogy a múlt század fordulóján anyai nagyapjának öccse kezdte el a családfájukat kutatni.
– A felmenőm halála után egy dobozban kaptam meg a hagyatékát. Egy zárt borítékban találtam meg a családfámat – magyarázta.
Az Erdélyből áttelepült Fleisz Zoltán állítása szerint anyja nemesi származású, a Csethe család sarja. Apja sváb vasutas volt.
– A Csethék családfáját korábban egészen 1650-ig visszavezettem, ekkor kaptak nemesi rangot II. Rákóczi György fejedelemtől – mutatta a nemesi kutyabőr fotóját és a latin irat magyar fordítását a zákányszéki nyugdíjas. További kitartó munkával aztán egészen Mátyásig sikerült visszavezetnie családfáját.
Mára 83 évesen, két infarktus és egy agyvérzés után, mint mondja, abba kellett hagynia a kutatást. – Pakolásban vagyok, én magam sem tudom, hol áll a fejem. Egy kicsikét rend volt rakva, azért van rendetlenség – szabadkozik kuncogva. A humorát még nem vesztette el Fleisz bácsi.
– A kutatási munka úgy áll, hogy leadtam az első világháborús anyagot a levéltárnak, ezek eredeti beszámolók az egyik rokonomtól – tér vissza a munkájára.
Az udvaron több raktárban és fészerben ládákban hevernek a különböző papírok és iratok, de ezeket már nem nézzük át. – Öregkoromra ellomosodtam – magyarázkodik, majd elköszönünk. Hosszasan álldogál a kocsink mellett, és beszél. Nehezére esik a búcsúzás.
