2020.03.19. 15:18
Már 120 ezren vesztették el állásukat az amerikai szórakoztatóiparban
A rendkívüli helyzet ráadásul hetekig, hónapokig elhúzódhat.
Forrás: Shutterstock
Becslések szerint a Színházi Dolgozók Nemzetközi Szövetségének (IATSE) 150 ezer tagja közül mintegy 120 ezren maradnak munka nélkül a koronavírus-járvány miatt.
A szakszervezet vezetői 2,5 millió dollárt (787,9 millió forint) ajánlottak fel az állásukat elvesztők megsegítésére – számolt be róla a Variety.com.
Az IATSE igazgatótanácsa kedden három közhasznú szervezet, a Színész Alap, a Film- és Televíziós Alap és a kanadai Színész Alap között osztotta el az adományt.
Matthew D. Loeb, az IATSE elnöke elmondta, hogy a három szervezet régóta segíti és támogatja a szakszervezet tagjait és a szórakoztatóiparban dolgozókat. Loeb a héten az amerikai kormánnyal is felvette a kapcsolatot, hogy segítséget kérjen a munka nélkül maradt tagság számára.
Egyebek mellett olyan mentőcsomagot javasolt, amely lehetővé tenné, hogy a tagok fizetett rendkívüli szabadságra mehessenek.
A szórakoztatóipar minden szektorában tagjaink ezrei kerültek nehéz pénzügyi helyzetbe a kormány által elrendelt leállások miatt. Nem kellene, hogy a szórakoztatóipari munkások a koronavírus-járvány járulékos áldozataivá váljanak – fogalmazott az elnök.
Az IATSE jelentése szerint a szakszervezet 150 ezer tagjából 120 ezren vesztették el munkájukat. Mint írták, a rendkívüli helyzet hetekig, hónapokig elhúzódhat, és a szakszervezet tagjainak egészsége és biztonsága prioritás számukra.
Az alkalmazottak és családjaik biztonsága érdekében a szakszervezet minden helyi irodáját is bezárta vagy minimális létszámmal működteti, és azon dolgoznak, hogy távmunkában tudják irányítani az egész szervezetet.
Borítókép: illusztráció