Bulvár-celeb

2023.04.08. 16:45

Kamilla hercegné vigasztalhatatlan: le kellett mondania a legnagyobb szenvedélyéről

Fájó szívvel, de nyíltan beszélt szomorú döntéséről III. Károly brit uralkodó felesége.

Forrás: AFP

A brit királyi család körében népszerű sport a lovagolás, Kamilla királyné is szenvedélyesen hódolt e mozgásformának. Mindennek azonban most vége. III. Károly király felesége németországi útján, egy hamburgi általános iskolában tartott beszédet. Ekkor vallott arról, hogy miért hozta meg a fontos döntést - derül ki a Bors cikkéből.

Annak idején voltak lovaim, sokat lovagoltam. Sajnos, ezentúl már nem fogok lóhátra ülni. Túl öreg vagyok hozzá

– árulta el Kamilla királyné az indokot, majd hozzátette, saját versenylovainak továbbra is gondját viseli majd. 

Forrás: AFP

Bár bővebben nem fejtette ki, miért döntött így, valószínűleg egészségét, épségét félti a sérülésveszélyes sporttól a 75 éves Kamilla.

II. Erzsébet is szenvedélyes lótartó és lovagló volt. Hároméves volt, amikor az első lovagló leckét vette. A lovaglás és lóversenyek nyújtotta szenvedélye élete végéig elkísérte. Még 2020 májusában is nyilvánosságra is hoztak róla egy képet, amint az akkor 94 éves uralkodónő lóháton látható.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!